Akcenta top

AKCENTA CZ a médiában

Az AKCENTA CZ rendszeresen megjelenik a sajtóban, szakértőink egyaránt nyilatkoznak színvonalas országos közéleti, szakmai, vezető devizapiaci vagy regionális felületeken. Online, print, illetve rádió formában is több megjelenés született, ezeket évre, hónapra lebontva az alábbi lista tartalmazza. A linkekre kattintva az anyagok megtekinthetők, meghallgathatók.

év: 2018, 2017, 2016, 2015

2018

 
RozbalitZabalit

2018. május

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

5. 27.

Investor

Az ingatlanpiacot is bedöntheti az elöregedő Európa

„Egyszóval, az EU nagy kihívások előtt áll és meglehetősen komoly problémákkal néz szembe." – mondta Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

5. 26.

Tőzsdefórum

Nagyon érezni fogjuk, hogy Európa megöregszik

„Azzal kapcsolatban, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek majd az európai országok az elkövetkező évtizedekben, Japán példáján keresztül alkothatunk némi fogalmat, ahol az „elöregedés” tekintetében mintegy 20 évvel Európa előtt járnak. ” – mondta Miroslav Novák.

5. 25.

ProfitLine

Nagy az összhang a Magyar Nemzeti Banknál

„Továbbra is arra számíthatunk tehát, hogy az MNB nem sieti el a szigorítási politikáját, és legkorábban valószínűleg a jövő év második felében emel kamatot. Ami a forint jelentős gyengülését illeti az elmúlt hetekben, a jegybank nem tekinti különösebben nyugtalanítónak ezt a tendenciát.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

5. 25.

Tőzsdefórum

Három éve nem volt ilyen gyenge a forint

A kiskereskedelmi forgalom volumene márciusban 8,7 százalékkal növekedett éves szinten - írja az AKCENTA CZ jelentésében.

5. 25.

Szekszárdi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

„Egyszóval, az EU nagy kihívások előtt áll és meglehetősen komoly problémákkal néz szembe.” – mondta Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

5. 25.

Miskolci Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Az elkövetkező évtizedekben alapjaiban alakul majd át az európai népesség , hiszen az átlagéletkor kitolódik, és a 65 év felettiek aránya is növekedni fog a 15-64 éves aktív korosztályhoz képest

5. 25.

Kaposvári Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Az EU nagy kihívások előtt áll.

5. 25.

Esztergomi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

„ Egy sor hasonló problémával már most kénytelen szembenézni az EU.” – mondta Miroslav Novák

5. 25.

Debreceni Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

A lakosság elöregedése nem kerülhető el sem Európában, sem Magyarországon. 

5. 25.

Székesfehérvári Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Ami a munkaerőpiac változását illeti, előreláthatólag jelentősen nő a 65 év feletti korosztály foglalkoztatottsága. 

5. 25.

Nagykanizsai Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Az elöregedés az ingatlanárakra is kihat. A munkaerőpiactól csak egy lépésnyire van a szociális rendszerek fenntarthatósága. 

5. 25.

Bonyhádi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Azzal kapcsolatban, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek majd az európai országok az elkövetkező évtizedekben, Japán példáján keresztül alkothatunk némi fogalmat, ahol az „elöregedés” tekintetében mintegy 20 évvel Európa előtt járnak. Egy sor hasonló problémával már most kénytelen szembenézni az EU.” – mondta Miroslav Novák.

5. 25.

Szegedi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

A lakosság elöregedése pedig kivétel nélkül jelentős társadalmi-gazdasági hatással lesz az Európai Unió (EU) valamennyi országára.

5. 25.

Siófoki Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

„Egyszóval, az EU nagy kihívások előtt áll és meglehetősen komoly problémákkal néz szembe.” – mondta Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

5. 25.

Pécsi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Az is kérdés, hogy milyen szociális szolgáltatásokat fizet majd az állam, és mit fog nyújtani felár ellenében. Az „ingyenes” szolgáltatásokból lesz nyilvánvalóan kevesebb.

5. 25.

Győri Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Végül az a kérdés is felmerül, hogy a lakosság elöregedése milyen hatással lesz az ingatlanárakra. Különösen a fő és a helyi központokon kívül eső ingatlanok árai vannak veszélyben olyan helyeken, ahol nem áll rendelkezésre magas színvonalú infrastruktúra, nincs munkalehetőség és a fiatalok elvándorolnak.

5. 25.

Egri Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Különösen a fő és a helyi központokon kívül eső ingatlanok árai vannak veszélyben olyan helyeken, ahol nem áll rendelkezésre magas színvonalú infrastruktúra, nincs munkalehetőség és a fiatalok elvándorolnak.

5. 25.

Mohácsi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

A munkaképes korú lakosság csökkenésének hatására a potenciális gazdasági növekedés visszaesésével is számolni kell.

5. 25.

Komlói Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

A lakosság elöregedése nem kerülhető el sem Európában, sem Magyarországon. 

5. 25.

Nyíregyházi Napilap

Európa öregszik: az ingatlanpiac is borulhat

Azzal kapcsolatban, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek majd az európai országok az elkövetkező évtizedekben, Japán példáján keresztül alkothatunk némi fogalmat, ahol az „elöregedés” tekintetében mintegy 20 évvel Európa előtt járnak. Egy sor hasonló problémával már most kénytelen szembenézni az EU.” – mondta Miroslav Novák.

5. 24.

Piac és Profit

A lakáspiacot is felborítja az elöregedés

Az AKCENTA CZ elemzésében rámutat, hogy a népesség idősödése két szinten játszódik le. 

5. 12.

ProfitLine

Törökország politikai és gazdasági útkereszteződésben

„A török gazdaság problémákkal küszködik, és előbb-utóbb várható, hogy az országot a gazdasági fejlődés jelentős visszaesése, vagy akár recesszió is sújthatja.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

5. 12.

ProfitLine

Mélyponton a forint - Kétéves negatív rekord dőlt meg

„A számos intézmény közül azonban továbbra is a magyar kormány előrejelzései a legoptimistábbak, miszerint az idei növekedés 4,3% -os lesz.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

5. 11.

Tőzsdefórum

Törökország az eddigieknél is messzebb kerülhet Európától

„A török gazdaság problémákkal küszködik, és előbb-utóbb várható, hogy az országot a gazdasági fejlődés jelentős visszaesése, vagy akár recesszió is sújthatja.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

5. 11.

Tőzsdefórum

Negatív rekordot döntött a forint

„A számos intézmény közül azonban továbbra is a magyar kormány előrejelzései a legoptimistábbak, miszerint az idei növekedés 4,3 százalékos lesz.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

5. 10.

Piac és Profit

Válsághoz vezethet az egyre diktatorikusabb vezetés Törökországban

Az AKCENTA CZ szakértője Erdogan tekintélyuralmi törekvései és távolodása az Európai Uniótól akár recesszióhoz is vezethetnek.

5. 4.

Tőzsdefórum

Háromszor biztos kamatot emel a Fed idén

„Mint már említettük, a fő devizapár esetében a dollár erősödött. Nyereségét segítette növelni a hét legfontosabb eseménye - a Fed ülése -, amely után az EUR/USD árfolyam az 1,194 USD/ EUR szintre emelkedett.” - mondta az AKCENTA CZ szakértője.    

5. 4.

ProfitLine

Optimista az Európai Bizottság

A Fed ülése nem okozott meglepetést, ugyanis politikáját megőrizte korábbi állapotában. 

5. 1.

ProfitLine

Megtörik a jég, engednek a britek?

„Meg kell jegyeznünk azonban, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az átmeneti időszak nem hosszabbítható meg. Továbbra is sok a megoldandó kérdés, olyan megoldás pedig kevés van, amellyel mindkét fél képviselői egyetértenének.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

RozbalitZabalit

2018. április

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

4. 27.

Tőzsdefórum

Meghátrál Nagy-Britannia?

„Meg kell jegyeznünk azonban, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az átmeneti időszak nem hosszabbítható meg. Továbbra is sok a megoldandó kérdés, olyan megoldás pedig kevés van, amellyel mindkét fél képviselői egyetértenének.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

4. 19.

Tőzsdefórum

Ki lesz a végső nyertese Trump kereskedelmi háborújának?

„Leginkább az várható, hogy ha meg is hozzák a protekcionista intézkedéseket, azok a vártnál enyhébbek lesznek. Az Egyesült Államok pozíciója nem olyan erős a globális gazdaságban, hogy megengedhetne magának egy kereskedelmi háborút. Elveszítené azt.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

4. 18.

Piac és Profit

„Maguk alatt vágják a fát az amerikaiak”

„Kínának egy ilyen helyzetben nem lesz más választása, mint új, protekcionista intézkedéseket bevezetni, amelyek mindkét államot sújtanák. Ha Donald Trump támogatni kívánja az Egyesült Államokat, javítania kellene versenyképességén.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője. 

4. 18.

Profitline

Maga alatt vágja a fát az Egyesült Államok?

Az amerikai elnök, Donald Trump intézkedéseit Kína kapcsán sokan ellenzik. Teszik ezt azért, mert az eddigi jól bevált mechanizmusban, amelyen a kereskedelem alapult, komoly károkat okozhat a változás. Úgy tűnik, hogy egyedül az amerikai acélgyártás számára lennének kedvezőek az új vámok. 

4. 14.

Profitline

Egységben az erő! A Fed-ben nagy az összhang

„Egyrészt mérséklődtek az aggodalmak az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúk miatt, másrészt az USA elnöke, Donald Trump Szíria lehetséges bombázásáról kezdett beszélni, ami ismét növelte a bizonytalanságot a befektetők körében. ” - mondta az AKCENTA CZ szakértője.

4. 13.

Tőzsdefórum

Trump miatt bizonytalanok a befektetők

A piac alakulásában tükröződik továbbá az amerikai központi bank (Fed) utolsó (március) ülésének jegyzőkönyve. A dokumentumban az is szerepel, hogy a Fed nem lát jelentős gazdasági kockázatot az amerikai gazdaságra nézve az Egyesült Államok és Kína közötti potenciális kereskedelmi háborúkban. 

4. 11.

euroAstra

Kereskedelmi háborúk - valós fenyegetés vagy felesleges pánik?

„A paradoxon az, hogy az USA akkor indul el ebbe az irányba, amikor az amerikai gazdaság nyolc egymás utáni évben növekszik. […]” – mondta Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

4. 11.

Tőzsdefórum

Csak fenyegetőznek a kereskedelmi háborúval?

"Az azonban nyugodtan kijelenthető, hogy az elmúlt évtizedekben a világ soha nem volt olyan közel a kereskedelmi háborúkhoz, mint most. […]" - mondta az AKCENTA CZ szakértője.

4. 10.

Profitline

Kereskedelmi háborúk - valós fenyegetés vagy felesleges pánik?

„ […] A munkanélküliségi ráta az USA-ban a 21. század kezdete óta a legalacsonyabb, és az intézkedések végeredményben valószínűleg magát az országot sújtanák leginkább, illetve az alsó középosztályt.” – mondta Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

4. 7.

Profitline

Kereskedelmi háború a nagyhatalmak között?

„Úgy tűnik, hogy az amerikai fél retorikája jelenleg inkább egy jobb kereskedelmi feltételek elérése érdekében alkalmazott eszköz.” - mondta az AKCENTA CZ szakértője.

4. 7.

Tőzsdefórum

Felkavarták a nagyhatalmak a devizapiac állóvizét

Hasonlóan ingadozott az EUR/USD alakulása is, ahol az amerikai gazdaság és az eurózóna új makró adatai egyaránt háttérbe szorultak az Egyesült Államok és Kína közötti fenyegető kereskedelmi korlátozások miatt.

RozbalitZabalit

2018. március

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

3. 24.

Profitline

A Fed túlhevíti az amerikai gazdaságot?

 „Az ülésről szóló jelentésből egyértelműen kiderül az, hogy az idén lehetőség nyílik további négy kamatemelés megvitatására a Kormányzótanács keretein belül.” - mondta az AKCENTA CZ szakértője.  

3. 23.

Tőzsdefórum

Tovább hevítheti a piacot a Fed

Az elnök többé-kevésbé konzisztensen követte Yellen utolsó üléseken alkalmazott retorikáját, amikor is hangsúlyozta a kamatok további fokozatos emelését, és egyetértett a monetáris politika szigorításának jelenlegi kilátásaival.

3. 16.

euroAstra

Az olasz pártok kivégzik a gazdaságot?

 „A paradoxon az, hogy vesznek egy nagy levegőt, majd ugyanazok a politikai pártok megígérik az olasz államadósság jelentős, akár 20-40 százalékos csökkentését a következő évtizedben, ami teljességgel lehetetlen. […]” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

3. 13.

Tőzsdefórum

Keresztet vethetünk az olasz gazdaságra?

Minden esélye megvan Olaszországnak arra, hogy gazdasági teljesítménye negatív irányba forduljon, hiszen olyan problémákkal néz szembe az ország, mint a gyenge bankrendszer vagy a magas munkanélküliség - írja elemzésében az Akcenta CZ.

3. 12.

Profitline

Az olasz pártok kivégzik a gazdaságot?

"Nehéz tehát megmondani, hogy e tekintetben mi várható tulajdonképpen a jövőbeli koalíciótól (ha egyáltalán sikerül létrehozni). Valóban mélyreható, strukturális reformok aligha.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

3. 12.

Piac és profit

Kivégzi a gazdaságot a választás utáni bizonytalanság?

Az olasz pártok és blokkok sok tekintetben eltérő elveket vallanak, azonban akadnak – szép számmal – közös tulajdonságok is. 

3. 11.

Profitline

Küzd a forint, két hete nem volt ilyen erős

„Véleményünk szerint az EKB ez év végéig lezárja az eszközvásárlást, az első kamatemelés pedig 2019 második negyedévétől várható.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

3. 9.

Tőzsdefórum

Összekapta magát a forint

Másrészt azonban az infláció az EKB várakozásai alatt teljesít, februárban mindössze 1,2 százalékot ért el (az inflációs cél 2 százalék).

3. 9.

euroAstra

Reformokra éhes a gall kakas országa

„Az iskolarendszer reformja segíthetne javítani nem csak a munkaerő-piaci helyzeten, hanem az ország versenyképességén is.  […]” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

3. 9.

Tőzsdefórum

Jól átgondolt reformokkal magasabbra juthatna Franciaország

Franciaország gazdaságában olyan folyamatos korrekcióknak kellene megvalósulniuk, amelyek nem csak egy adott réteg számára kedvezőek - írja közleményében az AKCENTA CZ.

3. 8.

Profitline

Reformokra éhes a gall kakas országa

 Franciaország gazdaságában olyan folyamatos korrekcióknak kellene megvalósulniuk, amelyek nem csak egy adott réteg számára kedvezőek. 

3. 5.

euroAstra

A dolllárnak semmi sem árthat!

 „A dollárnak azonban nyilvánvalóan nem ártottak túlságosan ezek a számok, hiszen csütörtökön tovább erősödött az euróval szemben, 1,219 USD/EUR árfolyam szintig.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

3. 2.

Tőzsdefórum

Megtolta a Fed a dollár szekerét

Hasonlóképpen, az amerikai gazdaság további statisztikái is gyengülést mutattak.  […]– mondta az AKCENTA CZ szakértője.

3. 2.

Profitline

A dolllárnak semmi sem árthat!

Szerdán megjelentek az adatok az amerikai gazdaság 2017. negyedik negyedéves növekedéséről, ami kissé lefelé módosult a növekvő import és az alacsonyabb tartalékok miatt. 

RozbalitZabalit

2018. február

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

2. 27.

ProfitLine

Madárviadal! Vajon a héják vagy a galambok kerülnek ki győztesként?

„Tekintettel a tanács tagjainak optimizmusára, továbbra is azt várjuk, hogy idén háromszoros kamatemelés lesz a Fed részéről, az első pedig már a jegybank márciusi ülésén várható.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

2. 24.

euroAstra

A protekcionizmus nem mindig helytálló

„Azonban a módszerek kiválasztása nem mondható szerencsésnek. A nemzetközi kereskedelem minden ország számára rendkívül fontos. […]”– mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

2. 23.

ProfitLine

A protekcionizmus nem mindig helytálló

Bár jelenleg az USA gazdasága viszonylag jól alakul, semmiképp sem lehet azt mondani, hogy ne lennének nehézségek. 

2. 22.

Tőzsdefórum

Gazdasági érdekházasságban él Kína és az államok

„Lehetséges, hogy a - fentiekben részletezett - tényekre való tekintettel Donald Trump davosi, nemzetközi gazdasági fórumon elhangzott beszéde a vártnál sokkal kevésbé volt agresszív. […]” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

2. 20.

Magyar Idők online

Tartanak a medvétől a tőzsdei befektetők

Az Akcenta CZ szakértői úgy látják, hogy egyelőre csak az előző növekedés korrekciójáról van szó. A múlt év és az idei kezdete után ugyanis egy sor mutató jelezte, hogy a részvénypiacokon erős a túlkereskedés.

2. 20.

Magyar Idők print

Tartanak a medvétől a tőzsdei befektetők

Azt, hogy a piacok túlzottan optimisták voltak, a közhasználatban csak félelemindexnek nevezett mutató alakulása is igazolja. Ez hosszú ideje olyan szélsőségesen alacsony értéket jelzett, amire korábban nem sokszor volt példa.

2. 20.

Tőzsdefórum

Nyugtalanok a tőzsdék, jön a medvepiac?

Tapasztalatból tudható, hogy ha ez a mutató az USA-ban 23 fölé kerül, akkor előbb vagy utóbb jelentős korrekció következik be, amely most is beigazolódott.

2. 19.

ProfitLine

Kibújik a medve(piac) a barlangjából?

„Nem zárható ki tehát, hogy néhány zuhanásnak még tanúi lehetünk, noha ezek várhatóan sokkal enyhébbek lesznek, mint az elmúlt két hétben tapasztaltak. […]” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője. 

2. 19.

Minner.hu

Kibújik a medve(piac) a barlangjából?

Azt, hogy a piacok túlzottan optimisták voltak, a VIX volatilitás index is bizonyítja, amelyet gyakran neveznek félelem-indexnek is. Ez hosszú ideje olyan szélsőségesen alacsony értékeken mozgott, amelyekre korábban nem sokszor volt példa.

2. 19.

Világgazdaság online

A piacok nyugtalansága dacára még nem jött el a medve ideje

Februárban a részvénypiacok jelentős zuhanással indítottak. Az árkorrekció nem kerülte el gyakorlatilag a világ egyetlen részét sem; az USA-tól kezdve egészen Európáig, Japánnal bezárólag mindenki érintett volt – írja közleményében az Akcenta.

2. 19.

euroAstra

Tetőfokára hág a fogyasztói bizalom 

„Hozzá kell tenni, hogy a háztartások költekezési hajlandóságát az elmúlt évben jelentősen támogatta a reálbérek növekedése, valamint a munkaerőpiac ezzel járó túlhevülése, amelynek köszönhetően a fogyasztók gazdaságba vetett bizalma jelenleg történelmi csúcson van.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

2. 17.

ProfitLine

Tetőfokára hág a fogyasztói bizalom

A Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy a növekedés fő motorja a kínálat volt, tehát a termékeket (árut és szolgáltatást) előállító gazdasági szereplők szemszögéből a közszolgálati szektor és az építőipar. 

2. 16.

Tőzsdefórum

Többet költenek a magyar háztartások

A javuláshoz – előzetes információk szerint - keresleti oldalról főleg a háztartások fogyasztása járult hozzá, illetve a befektetések, amelyek az előző negyedévek növekedésében is húzóerőt képviseltek.

2. 11.

Tőzsdefórum

Várni kell még az erős forintra

„A fogyasztói infláció hirtelen megugrásának Magyarországon az első félévben ugyanakkor nem túl nagy a valószínűsége” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

2. 9.

ProfitLine

Negatív a hangulat az euró körül 

 „Ugyanakkor Nowotny szavai csak képmutatásként minősíthetők, hiszen pontosan olyan manipulatív hatásuk van, mint bírálata tárgyának.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

2. 9.

Tőzsdefórum

Veszített az euró értékéből

Az euró veszteségeit tovább növelte az EKB-tag Ewald Nowotny nyilatkozata, aki szerint az Egyesült Államok szándékosan leértékeli valutáját.

2. 8.

ProfitLine

Gyenge, mint a harmat - idén csak álom marad a 300 forintos euró

„Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a központi bankok monetáris politikája és a kamatok a két legfontosabb tényező, amely befolyásolja az árfolyam alakulását, akkor az összes közép-európai valuta közül a forintnak van idén a legkisebb potenciálja arra, hogy megerősödjön az euróval szemben.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője. 

2. 8.

Investor.hu

Idén sem valószínű a 300 forintos euró

A magyar gazdaság azonban már sok tekintetben túlhevült állapotban van, amely a következő hónapokban egyre inkább nyomást gyakorolhat az inflációra, így a fogyasztói infláció növekedésére is.

2. 3.

Tőzsdefórum

Az MNB kitart álláspontja mellett

„Az MNB kommunikációjából egyértelműen kiderül, hogy idén kicsi a valószínűsége a kamatemelésnek, így nem túl valószínű a forint euróval szemben történő erősebb felértékelődése sem.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

2. 2.

ProfitLine

Az MNB egész évre elkaszálta a forint erősödését?

 Habár a jegybank rámutatott a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményére (növekvő belföldi kereslet, a GDP növekedése a lehetséges mérték közelében, dinamikus bérnövekedés és a foglalkoztatottság történelmi csúcsa), egyúttal azonban azt is hangsúlyozta, hogy a fogyasztói árak inflációja csak 2019 közepén fogja elérni a 3%-os inflációs célt. 

RozbalitZabalit

2018. január

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

1. 29.

euroAstra

Erősödik a forint a dollárral szemben

„Ennek valószínűleg negatív hatása van az euróövezet inflációjára, amennyiben a decemberi maginfláció 1% alatti volt.” –mondta az AKCENTA CZ szakértője.

1. 28.

Tőzsdefórum

Ilyen volt a forint hete

Az EKB jelenlegi előrejelzése szerint a fogyasztói árak növekedése az euróövezetben csak 2020-ban éri el a 2 százalékos célkitűzést, még a hosszú évek óta leggyorsabban növekvő gazdaság ellenére is.

1. 28.

ProfitLine

Idén szigorodhat az EKB monetáris politikája

 Az EKB-t azonban néhány akadály hátráltatja a politika normalizálásában. Az egyik az erős euró, ami az EKB ülése után meghaladta az 1,25 USD/EUR árfolyam határt (ez több mint három éves csúcs). 

1. 20.

Tőzsdefórum

Úgy néz ki, elgyengül a forint

„Az adott összeget felajánlotta a kereskedelmi bankok számára, támogatást nyújtva ezzel részükre a kormány hosszú lejáratú értékpapírjainak stabilizálásához és mennyiségük növeléséhez mérlegükben.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

1. 20.

ProfitLine

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében

A nemzetgazdasági minisztérium - az MNB-vel karöltve - javított a magyar gazdaság növekedési előrejelzésén. Idén 4,1%-os, jövőre pedig 4,3%-os növekedést várnak.

1. 19.

Tőzsdefórum

Többet várnak a magyar gazdaságtól

„Az adott összeget felajánlotta a kereskedelmi bankok számára, támogatást nyújtva ezzel részükre a kormány hosszú lejáratú értékpapírjainak stabilizálásához és mennyiségük növeléséhez mérlegükben.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

1. 16.

euroAstra

A magyar jegybank jelzálogkötvények felvásárlásába kezd

„A jegybank idén jelzálogkötvényeket kezd felvásárolni, hogy a bankokat mindenekelőtt fix kamatozású jelzáloghitelek kínálatára ösztönözze.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője

1. 14.

ProfitLine

A magyar jegybank jelzálogkötvények felvásárlásába kezd

Matolcsy szerint a jegybank érdeke, hogy a hosszú lejáratú magyar államkötvények hozama tovább csökkenjen, amit az MNB-nek minden rendelkezésre álló eszközzel segítenie kell. 

1. 12.

Tőzsdefórum

Kötvényvásárlásba kezdett az MNB

Az MNB elnöke, Matolcsy György azt nyilatkozta, hogy a fő kamatlábnak rekord alacsonyan, 0,9 százalékon kell maradnia, és a bankközi kamatoknak továbbra is nullához kell közelíteniük ahhoz, hogy az infláció elérje a 3 százalékos célt 2019 közepére (összhangban az MNB inflációs előrejelzésével).

1. 9.

ProfitLine

300 alatt lehet a forint-euró árfolyam idén

„Az infláció fokozatosan közelít az MNB által kitűzött 3% felé, ami a gazdaság erős kondícióival párosulva véleményünk szerint azt eredményezi, hogy a jegybank idén valószínűleg fordít a kormánykeréken a szigorúbb monetáris politika felé.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

1. 9.

euroAstra

300 alatt lehet a forint-euró árfolyam idén

Az MNB szerint a folyó fizetési mérleg többlete a harmadik negyedévben elérte a GDP 3,9% -át, Magyarország külföldi eladósodásának további csökkenése pedig mérsékelte a gazdaság külső sebezhetőségét. 

2017

 
RozbalitZabalit

2017. december

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

12.23.

Digitalhungary

A devizakockázatokra figyelmeztet az AKCENTA

 

A gyenge hitelképességű országoknak ugyanis gyakran a valutájuk is problémás, bármikor bekövetkezhet egy hirtelen leértékelődés, amelynek oka a romló gazdasági vagy politikai helyzet lehet. További befolyásoló tényező lehet a központi bankok magatartása is, ugyanis világszerte hajlamosak – az adóssággal kapcsolatos problémák kezelésére – extrém lazítást bevezetni a monetáris politikában.

 

12.17.

euroAstra

Milyen országokba érdemes befektetni 2018-ban?

„Figyelembe kell venni továbbá a politikai kockázatot is, amely az európai országok közül elsősorban Ukrajnát, világviszonylatban pedig például Irakot érinti. Ilyen esetben azonban nehéz megjósolni a hitelképességet, mivel a helyzet bármikor változhat. […]”– mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

12.16.

ProfitLine

2018 a változások éve lehet az USA számára

„Makrogazdasági szempontból a valóság az, hogy a bérek növekedése az Egyesült Államokban viszonylag alacsony, továbbra sem elégséges az infláció támogatásához. […]” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.  

12.16.

PiacEsProfit.hu

Hol fektessünk be 2018-ban?

„Figyelembe kell venni továbbá a politikai kockázatot is, amely az európai országok közül elsősorban Ukrajnát, világviszonylatban pedig például Irakot érinti. Ilyen esetben azonban nehéz megjósolni a hitelképességet, mivel a helyzet bármikor változhat. […]”– mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

12.16.

Tőzsdefórum

Mozgalmas hete volt a devizapiacnak

„Makrogazdasági szempontból a valóság az, hogy a bérek növekedése az Egyesült Államokban viszonylag alacsony, továbbra sem elégséges az infláció támogatásához. […]”– mondta az AKCENTA CZ szakértője.  

12.15.

Tőzsdefórum

Jó befektetési lehetőséget keres? Ezekben az országokban érdemes körbenézni

A különböző országok kötvényeibe történő befektetéseknél bizony számolni kell a sajátos rizikóval is. Ezek közé tartoznak például a politikai instabilitással, a nem diverzifikált gazdasággal és a magas államadóssággal összefüggő kockázatok.

12.15.

ProfitLine

Milyen országokba érdemes befektetni 2018-ban?

Államkötvénybe fektetné pénzét? Habár a magas hozam sokszor kompenzálja a rizikót, érdemes megismerni azokat a kockázati tényezőket is, amelyek komoly buktatói lehetnek egy sikeres, jövedelmező üzletnek.

12.14.

Investor.hu

Milyen országokba érdemes befektetni 2018-ban?

A befektetéseknél azonban nem csak annak az esélyét kell mérlegelni, hogy az adott ország például csődbe mehet-e, hanem a további befolyásoló tényezőket is figyelembe kell venni, mint például a devizakockázatot.

12.11.

Trend FM

A határidős ügyletek megkötésével az előnytelen árfolyamváltozások biztosíthatják magukat a cégek

A határidős ügyletek megkötésével az előnytelen árfolyamváltozások biztosíthatják magukat a cégek.

12.10.

ProfitLine

A növekedéssel együtt az aggodalom is nő 

 „A következő hónapokban azonban arra számítunk, hogy megfordul a trend, és a gazdaság rendkívül erős állapota idővel ráveszi az MNB-t és a környező központi bankokat a laza monetáris politika visszaszorítására, és valamikor 2018 folyamán elkezdik szigorítani a monetáris kondíciókat. Ez kedvező lesz majd a forintra nézve.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője. 

12.09.

Digitalhungary

Ezzel komoly összegeket foghatnának a hazai vállalkozások

„Azáltal, hogy a cég nem veszít pénzt az árfolyamkockázat miatt, lehetősége nyílik a hatékonyabb pénzügyi tervezésre” – mondta Garbár István, az AKCENTA CZ magyarországi üzleti vezetője.

12.08.

PiacEsProfit.hu

Bitcoinba fektetné a pénzét? Gondolja át még egyszer!

„A bitcoint a világ befektetői az egyik legkockázatosabb eszközként emlegetik, és természetesen ebből fakad értékének nagy volatilitása is. […]”– mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

12.08.

Világgazdaság

Lopják a Bitcoint, de csak tovább drágul

A Bitcoinnak már sikerült egy egész sor pártfogót szereznie a Wall Street mértékadó befektetőinek soraiból, köztük Bill Millert vagy Michael Novogratzot – hívja fel a figyelmet elemzésében az Akcenta.

12.08.

ProfitLine

Bitcoinba fektetné a pénzét? Megmutatjuk az ellenérveket is!

„A bitcoint a világ befektetői az egyik legkockázatosabb eszközként emlegetik, és természetesen ebből fakad értékének nagy volatilitása is. […]” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

12.04.

Rádió 1

Poteczki Ildikó interjú

 Ez a véleményük az árfolyamkockázatok kivédéséről a magyar kkv-knek!

12.04.

ProfitLine

Kína megcélozta Közép- és Kelet-Európát

 

A magyar export-import bank (Eximbank) 100 millió euróval járul hozzá a kínai kormány által garantált SINO-CEE Fund tőkebefektetési alaphoz, amely összesen 10 milliárd eurót kíván összegyűjteni.

 

12.01.

Tőzsdefórum

Reagált az MNB a stressz tesztekre

 

A magyar jegybank (MNB), válaszul a stressz tesztek eredményeire kijelentette, hogy a Magyarországon működő bankok többsége nyereséges maradna az elkövetkező két évben a gazdaság jelentősen negatív alakulása esetén is.

 

12.01.

Tőzsdefórum

Az üzemanyagárak mozgatták meg az inflációt

„A bank hozzátette azonban, hogy a jelenlegi magas felár az elkövetkező években valószínűleg nem lesz tartható.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

RozbalitZabalit

2017. november

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

11.29

uzletresz.hu

Sokat kockáztat a cég az árfolyammozgással

Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, az idén 20 éves Akcenta CZ legfrissebb kutatásából az derül ki, hogy azon cégek jelentős része, akik védekeznek az árfolyamkockázatból adódó veszteségek ellen azért döntöttek az ilyen típusú szolgáltatások igénybe vétele mellett, mert már érte őket pénzügyi veszteség.

11.28

ProfitLine

Megmutatjuk, mitől lesz igazán versenyképes egy vállalkozás!

„Azáltal, hogy a cég nem veszít pénzt az árfolyamkockázat miatt, lehetősége nyílik a hatékonyabb pénzügyi tervezésre.” – mondta Garbár István, az AKCENTA CZ magyarországi üzleti vezetője.

11.27

Hajdú Online

Megmutatjuk, mitől lesz igazán versenyképes egy vállalkozás

„Azáltal, hogy a cég nem veszít pénzt az árfolyamkockázat miatt, lehetősége nyílik a hatékonyabb pénzügyi tervezésre.” – mondta Garbár István, az AKCENTA CZ magyarországi üzleti vezetője.

11.27

DeHir

Megmutatjuk, mitől lesz igazán versenyképes egy vállalkozás

„Azáltal, hogy a cég nem veszít pénzt az árfolyamkockázat miatt, lehetősége nyílik a hatékonyabb pénzügyi tervezésre.” – mondta Garbár István, az AKCENTA CZ magyarországi üzleti vezetője.

11.27

euroAstra

21. századi recept: így születik egy gazdasági nagyhatalom

„A változások száma - amelyekhez Kínának a jövőben folyamodnia kell - olyan nagymértékű, hogy nehéz megjósolni, hogyan fog az ország velük megbirkózni. […]” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

11.26

ProfitLine

21. századi recept: így születik egy gazdasági nagyhatalom

„A változások száma - amelyekhez Kínának a jövőben folyamodnia kell - olyan nagymértékű, hogy nehéz megjósolni, hogyan fog az ország velük megbirkózni. […]” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

11.25

Tőzsdefórum

Bejelentkezett az új gazdasági nagyhatalom

„Mire számítsunk tehát a jövőben? Kína ezeken a változásokon minden valószínűség szerint úrrá lesz, de a gazdasági növekedése lelassul majd. A következő 20 év során ugyan a GDP-je gyorsabban fog növekedni, mint az Egyesült Államoké, de nehezen elképzelhető, hogy 20 év múlva például kétszer nagyobb lesz.” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

11.25

ProfitLine

Meglepő, de tovább enyhülhet a monetáris politika 

„Ez a szándék meglepő az MNB részéről, egyrészt a magyar gazdaság pozitív alapjai miatt, másrészt a többi európai központi bankra való tekintettel, amelyek politikája ezzel ellentétben a gyorsabb vagy lassúbb megszorítás. […]” – mondta az Akcenta CZ szakértője.

11.24

Tőzsdefórum

Enyhülhet a monetáris politika

„Ez a szándék meglepő az MNB részéről, egyrészt a magyar gazdaság pozitív alapjai miatt, másrészt a többi európai központi bankra való tekintettel, amelyek politikája ezzel ellentétben a gyorsabb vagy lassúbb megszorítás. […]” – mondta az Akcenta CZ szakértője.

11.24

PiacEsProfit.hu

Így születik egy gazdasági nagyhatalom

 

Kína, az Amerikai Egyesült Államokkal karöltve napjaink gazdasági óriásának tekinthető. Ha azt mondjuk, hogy a huszadik század az USA százada volt, akkor a 21. Kínáé lesz! A gazdaságilag igencsak elmaradott ország képes volt mindössze néhány évtized leforgása alatt felküzdeni magát a világgazdaság vezető pozíciójába.

 

11.19

ProfitLine

Nagy-Britannia keményen küzd az Európai Unióval

„Milyen szerepet játszik az EU és Nagy-Britannia közötti pénzügyi egyezkedés a Brexitről szóló megegyezésben? Olyan buktatóról van szó, amely mindkét felet és a közöttük folyó tárgyalást zsákutcába vezette. […]” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

11.18

ProfitLine

Kimagasló teljesítményt ért el a magyar gazdaság

 „A 3,6%-os éves növekedés ugyan egyelőre elmarad a megjósolt 4,1%-os mértéktől - amelyet a magyar kormány várt -, ennek ellenére nagyon szép eredménynek tekinthető, hiszen az egyik legjobb az Európai Unió országai között.” – mondta az Akcenta CZ szakértője. 

11.18

Tőzsdefórum

Zsákutcában a Brexit-tárgyalások

Egyelőre nem világos, mennyibe fog kerülni Nagy-Britanniának a Brexit, amely jelenleg vitákat szül az ország és az Európai Unió között. Egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről, így úgy néz ki, hogy patthelyzet alakult ki.

11.17

24.hu

Brexit: 60 milliárd eurós válási kompenzációt követel az EU a britektől

„Milyen szerepet játszik az EU és Nagy-Britannia közötti pénzügyi egyezkedés a Brexitről szóló megegyezésben? Olyan buktatóról van szó, amely mindkét felet és a közöttük folyó tárgyalást zsákutcába vezette. […]” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

11.10

ProfitLine

Az alacsony kamatok kockázatot jelenthetnek a gazdasági növekedésben

„Az EB újabban 2017-re 3,6%-os, míg 2018-ra 3,5%-os növekedést jósol, az EBRD pedig az idei évre 3,8%-os, majd a következő évre 3,4%-os emelkedést prognosztizál. Habár egyértelműen pozitív mindkét intézmény becslése, a magyar Pénzügyminisztérium egy fokkal még optimistább, 2017-re 4,1%-os, 2018-ra pedig 4,3%-os gazdasági növekedést vizionál.” – mondta az Akcenta CZ szakértője. 

11.08

Trend FM online

Így gondolkodnak a cégek az árfolyamkockázatról

Az Akcenta csehországi átutalási intézmény kutatása ráadásul rávilágít: döntő részük foglalkozik exporttal vagy importtal, ahol fokozott a veszély. A cég régióvezetője szerint pedig könnyen megelőzhető egy pénzügyi káosz kialakulása, ha valaki határidős ügylettel fedezi a most megrendelt, de csak később fizetendő terméke vagy szolgáltatást.

11.05

uzletresz.hu

A cégek tizede szerint felesleges aggódni az árfolyam miatt

"Az árfolyamkockázatokból adódó veszteség ugyanakkor valós probléma, és akár komoly pénzügyi károkat is okozhat az adott vállalatnak." – mondta Garbár István, az Akcenta Cz magyarországi üzleti vezetője. 

11.03

Tőzsdefórum

Az elnök változik, a cél marad

"Jelenleg az irányadó kamat az 1,00- 1,125 százalékos szinten mozog, a soron következő ülésen pedig nagy valószínűséggel 0,25 százalékpontos emelés várható" – mondta az Akcenta CZ szakértője.

11.03

ProfitLine

Az elnök új, de a mentalitás változatlan maradt

„[…] Az amerikai gazdaságról érkező adatok minden bizonnyal teret engednek a magasabb kamatoknak, ezt szerdán a munkaerőpiacok számai is megerősítették.” – mondta az Akcenta CZ szakértője.

11.03

PiacEsProfit.hu

Kkv-k az árfolyamkockázatok kivédéséről

A hazai kis-és középvállalatok 46%-a semmilyen módon nem védekezik az árfolyamkockázatokkal szemben, 61%-uk a következő évben sem tervezi az ilyen jellegű pénzügyi szolgáltatások használatát.

11.02

Magyar Idők online

PÉNZÜGYI KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK

Az Akcentacz.hu által a közelmúltban folytatott kutatás célja a Magyarországon működő export- és/vagy importtevékenységet végző kis- és középvállalatok árfolyamkockázatokkal kapcsolatos tapasztalatainak, az ehhez kapcsolódó kockázatok kivédési lehetőségeinek a feltérképezése volt.

RozbalitZabalit

2017. október

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

10.31

PiacEsProfit.hu

Miért nem csukták le a bankárokat?

 

Kérdéses, hogy a gazdaságok fenntartják-e a jelenlegi jó teljesítményüket, és a potenciális kockázatok idővel eltűnnek-e. Kellemetlen, hogy a globális gazdaság nagymértékben összefonódik, és az egyes kockázati tényezők realizálódása könnyen más problémákat eredményezhet – olvasható az Akcenta közleményében.

 

10.30

DeHir

Ez a véleményük az árfolyamkockázatok kivédéséről a magyar kkv-knek

Az AKCENTA CZ kiemelt figyelmet fordít az árfolyamkockázatból eredő veszteség minimalizálására és ügyfeleit is folyamatosan erre biztatja.

10.30

Hajdú Online

Ez a véleményük az árfolyamkockázatok kivédéséről a magyar kkv-knek

„Az árfolyamkockázatokból adódó veszteség ugyanakkor egy valós probléma, és akár komoly pénzügyi károkat is okozhat az adott vállalatnak.” – mondta Garbár István, az AKCENTA CZ magyarországi üzleti vezetője.

10.28

Tőzsdefórum

Talpra állt Görögország?

„Ha a görög államkötvényeket és a bankszektort nézzük, véleményünk szerint érdekes befektetési lehetőségek nyílnak. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy Görögországban a következő években sor kerül a szükséges szerkezeti reformok végrehajtására, amelyek segítik felgyorsítani a gazdasági növekedést. […] ” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

10.28

ProfitLine

Az Európai Központi Bank komoly csökkentéseket tervez

 

„Az EKB nem nyúlt a kamatokhoz, ami azt jelenti, hogy a diszkont árfolyam kitart -0,40%-on, a fő kamatláb pedig nullán áll. Valószínűtlen, hogy az EKB emelné a kamatlábakat olyan időszakban, amikor a QE még folyamatban van.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

 

10.27

ProfitLine

Görögország újra a tőkepiacokon

„Ha a görög államkötvényeket és a bankszektort nézzük, véleményünk szerint érdekes befektetési lehetőségek nyílnak. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy Görögországban a következő években sor kerül a szükséges szerkezeti reformok végrehajtására, amelyek segítik felgyorsítani a gazdasági növekedést. […] ” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

10.26

PiacEsProfit.hu

Visszatért az akolba az EU fekete báránya

„Ha a görög államkötvényeket és a bankszektort nézzük, véleményünk szerint érdekes befektetési lehetőségek nyílnak. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy Görögországban a következő években sor kerül a szükséges szerkezeti reformok végrehajtására, amelyek segítik felgyorsítani a gazdasági növekedést. […] ” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

10.26

eupalyazatiportal.hu

Lekerült a lélegeztető gépről a görög állam

Az Európai Unió az ország számára kedvező határozatot hozott az átmeneti pénzügyi időszak lezárásról, noha az országnak még végre kell hajtania a szerkezeti reformokat ahhoz, hogy a gazdaság tartósan felszálló ágba kerüljön - áll a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Akcenta CZ elemzésében.

10.26

Investor.hu

Lekerült a lélegeztető gépről a görög állam

Az Európai Unió az ország számára kedvező határozatot hozott az átmeneti pénzügyi időszak lezárásról, noha az országnak még végre kell hajtania a szerkezeti reformokat ahhoz, hogy a gazdaság tartósan felszálló ágba kerüljön – áll a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Akcenta CZ elemzésében.

10.21

ProfitLine

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban

„Nem hivatalos források szerint a QE-t októbertől további kilenc hónapig meg kellene hosszabbítani, azaz 2018 szeptemberéig, mintegy 25-40 milliárd euró értékben vásárolt értékpapírral, a kamatok jelenlegi szintje mellett.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

10.20

Tőzsdefórum

Draghiék összedugják a fejüket

 

„Nem hivatalos források szerint a QE-t októbertől további kilenc hónapig meg kellene hosszabbítani, azaz 2018 szeptemberéig, mintegy 25-40 milliárd euró értékben vásárolt értékpapírral, a kamatok jelenlegi szintje mellett” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

 

10.20

PiacEsProfit.hu

Ki miatt lesz a következő válság?

Kellemetlen, hogy a globális gazdaság nagymértékben összefonódik és az egyes kockázati tényezők realizálódása könnyen más problémákat eredményezhet - olvasható az Akcenta közleményében.

10.20

Tőzsdefórum

Honnan érkezik az újabb válság?

„Az euróövezetben továbbra is problémát jelentene az eladósodott országok egy része, de a leginkább rizikós állam valószínűleg Olaszország, amelynek problémái hatással lehetnek az egész Európai Unió gazdaságára“ – mondta František Kovacs, az AKCENTA CZ szakértője.

10.20

ProfitLine

Ki a hibás az újabb gazdasági válságot kiváltható tényezőkért?

 

„Nem szabad azonban elfelejtenünk a többi kockázatot sem. Hosszútávon például Kína lassuló gazdaságáról beszélhetünk, amely esetében az is kérdéses, hogy meddig fog tartani a jelenlegi növekedés és milyen mértékben tartható fenn az állami támogatásra épülő gazdálkodás. Érdemes még megemlíteni a diákhitelekkel kapcsolatos kockázatokat is az Egyesült Államokban. […]“ – mondta František Kovacs, az AKCENTA CZ szakértője.

 

10.19

news4busines

Románia lesz az új európai gazdasági tigris?

 

"A valóság az, hogy Románia gazdaságilag jelenleg jól teljesít, de a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity - PPP) számított egy főre jutó GDP az EU átlagának csak 59%-át teszi ki. Feltételes módon Románia 27 év alatt gazdaságilag felzárkózhatna az Európai Unióhoz, ha a GDP növekedése átlagosan 4% lenne, míg az unióban csak 2%-kal növekedne ez az érték. […] " - vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, František Kovacs.

 

10.16

ProfitLine

A katalán válság hatása a világpiacra nézve

„Továbbra is égető kérdés, hogy hogyan ér véget ez a válság. A katalán függetlenségért folytatott küzdelem valószínűleg az elkövetkező hetekben fokozott változékonyság forrása lesz.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

10.15

Tőzsdefórum

Románia lesz az új éllovas?

„A valóság az, hogy Románia gazdaságilag jelenleg jól teljesít, de a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity - PPP) számított egy főre jutó GDP az EU átlagának csak 59 százalékát teszi ki. Feltételes módon Románia 27 év alatt gazdaságilag felzárkózhatna az Európai Unióhoz, ha a GDP növekedése átlagosan 4 százalék lenne, míg az unióban csak 2 százalékkal növekedne ez az érték. […]” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, František Kovacs.

10.12

PiacEsProfit.hu

Románia lesz az új európai gazdasági tigris?

„A valóság az, hogy Románia gazdaságilag jelenleg jól teljesít, de a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity – PPP) számított egy főre jutó GDP az EU átlagának csak 59 százalékát teszi ki. Feltételes módon Románia 27 év alatt gazdaságilag felzárkózhatna az Európai Unióhoz, ha a GDP növekedése átlagosan 4 százalék lenne, míg az unióban csak 2 százalékkal növekedne ez az érték. […] ” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, František Kovacs.

10.12

Investor.hu

Románia lesz a kontinens új gazdasági kistigrise?

„A valóság az, hogy Románia gazdaságilag jelenleg jól teljesít, de a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity – PPP) számított egy főre jutó GDP az EU átlagának csak 59 százalékát teszi ki. Feltételes módon Románia 27 év alatt gazdaságilag felzárkózhatna az Európai Unióhoz, ha a GDP növekedése átlagosan 4 százalék lenne, míg az unióban csak 2 százalékkal növekedne ez az érték. […]” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, František Kovacs.

10.12

ProfitLine

Románia lesz az új európai gazdasági tigris?

„A valóság az, hogy Románia gazdaságilag jelenleg jól teljesít, de a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity - PPP) számított egy főre jutó GDP az EU átlagának csak 59%-át teszi ki. Feltételes módon Románia 27 év alatt gazdaságilag felzárkózhatna az Európai Unióhoz, ha a GDP növekedése átlagosan 4% lenne, míg az unióban csak 2%-kal növekedne ez az érték. […] ” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, František Kovacs.

10.06

Tőzsdefórum

A forint gyengüléséről szólt a hét

„Az Európai Központi Bank (EKB) azonban az elmúlt hónapokban egyértelműen jelezte a lazább monetáris politikai ciklusban bekövetkezett változást (bár a normálishoz való visszatérés nagyon lassú lesz) és feltételezzük, hogy ezen még a szeptemberi infláció sem változtat” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

10.06

Elemzésközpont

A német változásoktól hangos Európa

Problémák merülhetnek fel a német gazdaság jelenlegi helyzetét illetően, amelyeknek legfőbb oka a csökkenő befolyás és pártok közötti eltérő nézőpontok lehetnek.

10.06

Tőzsdefórum

Nagy gazdasági változásokat hozhat az új német koalíció

Problémák merülhetnek fel a német gazdaság jelenlegi helyzetét illetően, amelyeknek legfőbb oka a csökkenő befolyás és pártok közötti eltérő nézőpontok lehetnek - írja közleményében az AKCENTA CZ.

10.02

ProfitLine

Nyilvános az új makrogazdasági előrejelzés

 

„Ha ugyanis a központi bank késik a monetáris politika szigorításával, akkor nemcsak a gazdaság túlhevülését kockáztatja, hanem azt is, hogy ha változás következik be a gazdasági ciklusban, akkor nem lesz hatékony eszköze a gazdasági recesszió és defláció elleni küzdelemben.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.  Ez az MNB-re is vonatkozik.

 

RozbalitZabalit

2017. augusztus

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

08.26

news4business

Akcenta: Az MNB kész tovább enyhíteni monetáris politikáját 

"A szeptemberi ülését követően várható, hogy az MNB ismét csökkenti 3 hónapos betéti eszköz állományát, hogy támogassa a forint likviditását a piacokon,
és korlátozza a forint további erősödésének lehetőségét." -
mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.26

news4business

Akcenta: 2016 a rekordok éve volt a devizaügyletekben

 

"A kiváló eredményeink mögött főleg a szomszédos piacokon szerzett üzleti sikereink állnak; Lengyelországban 47%-kal, míg Magyarországon 76%-kal növekedett az ügyfél tranzakciók mértéke. A cseh piacon annak stagnálása ellenére is növekedtünk, amit a Cseh Nemzeti Bank által indított intervenció idézett elő. Az ügyfelek érdeklődését főleg a határidős ügyletek keltették fel az év második felében."- mondta Milan Cerman, az AKCENTA CZ igazgatótanácsának elnöke.

 

08.26

ProfitLine

Az MNB kész tovább enyhíteni monetáris politikáját

„A szeptemberi ülését követően várható, hogy az MNB ismét csökkenti 3 hónapos betéti eszköz állományát, hogy támogassa a forint likviditását a piacokon, és korlátozza a forint további erősödésének lehetőségét.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.20

Origo

Bajban az angolok és az Air Berlin, bivalyerős a magyar forint

Az Akcenta CZ előrejelzése szerint azonban a forint tovább erősödhet, két éven belül akár tartósan 300 forint alá kerülhet az euró, míg 250 forint alá a dollár.

08.20

ProfitLine

Fontos események befolyásolják a dollár alakulását

„Habár az előzetes becslés a magyar GDP növekedéséről kissé elmaradt a várakozásoktól, ennek ellenére igazolta a gazdaság erős kondícióit.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.18

Investor.hu

Valószínűleg megáll a forint erősödése

"Habár az előzetes becslés a magyar GDP növekedéséről kissé elmaradt a várakozásoktól, ennek ellenére igazolta a gazdaság erős kondícióit." – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.18

Tőzsdefórum

Megtorpanhat a forint

„Habár az előzetes becslés a magyar GDP növekedéséről kissé elmaradt a várakozásoktól, ennek ellenére igazolta a gazdaság erős kondícióit.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.16

MTI.hu

A cseh GDP 4,5 százalékkal nőtt a második negyedévben

"A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is" - kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.16

Mandiner

GDP-körkép Közép-Európából

„A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is” – kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.16

ProfitLine

4,5 százalékkal nőtt a cseh GDP

"A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is" - kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.16

Tőzsdefórum

A cseh gazdaság is jól teljesített

"A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is" - kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.16

Világgazdaság Online

Növekedett a cseh gazdaság

A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is – kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.16

Webrádió

A cseh GDP 4,5 százalékkal nőtt a második negyedévben

"A meglepően gyors növekedést valószínűleg a nagyobb ipari beruházások váltották ki, s jelentősnek mondható a szolgáltatói szektor hozzájárulása is" - kommentálta az adatokat Miroslav Novák, az Akcenta társaság elemzője.

08.15

Piac és Profit

Meddig erősödhet a forint?

„Becsléseink szerint a Magyar Nemzeti Banknak el kellene kezdenie a monetáris politika szigorítását már a következő évtől kezdődően. Ha a gazdasági növekedés és a fogyasztói árak emelkedése elmaradna a várttól, az MNB késleltethetné a kamatemelést, ami a forintnak jelentős veszteségeket okozhat.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

08.15

Magyar Idők online

Stabil marad a forint az euróval szemben

A magyar forint az euróval szemben várhatóan rövidtávon viszonylag stabil marad – áll az Akcenta Cz pénzügyi tanácsadó legutóbbi devizapiaci elemzésében.

08.15

Magyar Idők

Stabil marad a forint az euróval szemben

Az Akcenta szerint a fejlett piacokon, mint amilyen az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország és Japán kamatcsökkenés várható.

08.14

Investor.hu

Meddig erősödhet a forint?

 

"Bár a piacok az EKB egy kevésbé laza monetáris politikájával számolnak, beleértve annak a lehetőségét, hogy az EKB emelné a negatív betéti kamatot, a szisztémás és a költségvetési kockázatok az euróövezetben jelentősen korlátozzák a központi bank lehetőségeit a monetáris politika szigorítására."– mondta az AKCENTA CZ szakértője.

 

08.14

Tőzsdefórum

Mi lesz veled, forint?

 

„Bár a piacok az EKB egy kevésbé laza monetáris politikájával számolnak, beleértve annak a lehetőségét, hogy az EKB emelné a negatív betéti kamatot, a szisztémás és a költségvetési kockázatok az euróövezetben jelentősen korlátozzák a központi bank lehetőségeit a monetáris politika szigorítására.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője. 

 

08.13

Piac és Profit

Drágul az élelmiszer, a szesz és a cigaretta

 

„Az árnövekedés jelenlegi dinamikája véleményünk szerint nincs befolyással az MNB monetáris politikájának beállítására annak jelenlegi formájában, a központi bank hétfőn 50 milliárd forint többletkiáramlást pumpált a bankközi piacra devizacsere ügyletek révén. Hasonló módon támogatta a forint likviditását a piacokon két hete is.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

 

08.11

ProfitLine

Újra gyorsul a magyar infláció 

 

„Az árnövekedés jelenlegi dinamikája véleményünk szerint nincs befolyással az MNB monetáris politikájának beállítására annak jelenlegi formájában, a központi bank hétfőn 50 milliárd forint többletkiáramlást pumpált a bankközi piacra devizacsere ügyletek révén. Hasonló módon támogatta a forint likviditását a piacokon két hete is.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

 

08.11

OrientPress

Felgyorsult az infláció júliusban

 

„Az árnövekedés jelenlegi dinamikája véleményünk szerint nincs befolyással az MNB monetáris politikájának beállítására annak jelenlegi formájában, a központi bank hétfőn 50 milliárd forint többletkiáramlást pumpált a bankközi piacra devizacsere ügyletek révén. Hasonló módon támogatta a forint likviditását a piacokon két hete is.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője. 

 

08.07

Magyar Idők online

Zsúfolt lesz a makronaptár a héten

 

Mint azt az Akcenta Cz cseh pénzpiaci szolgáltató legújabb elemzésében kiemeli, a múlt héten látott 303 körüli szintek a forint–euró árfolyamban 2015 májusa óta a legerősebb forintot jelentik.

08.07

Magyar Idők

Zsúfolt lesz a makronaptár a héten

Mint azt az Akcenta Cz cseh pénzpiaci szolgáltató legújabb elemzésében kiemeli, a múlt héten látott 303 körüli szintek a forint–euró árfolyamban 2015 májusa óta a legerősebb forintot jelentik.

RozbalitZabalit

2017. július

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

07.31

ProfitLine

Most a legerősebb a forint

"Becslésünk szerint a Fed-nek havi 10 milliárd dolláros ütemben kellene csökkentenie mérlegét, majd ezt a tempót meg kellene sokszoroznia. Ami a kamatlábak változását illeti, az amerikai gazdaság a többszörös növekedésre játszik, azonban a mennyiségi megszorítással karöltve a megszorítás túl agresszívvá válhat.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője

07.29

Tolna Megyei Online

Egy éve nem volt ilyen erős a forint

A forint változékonysága az amerikai dollárral szemben a hét első felében minimális volt, a kereskedés túlnyomóan a 262 HUF/EUR határ közelében történt. A Fed ülésére reagálva a dollár szerdán este meggyengült, és szorosan a 259 HUF/USD határ közelébe tolódott. Csütörtökön enyhe korrekciónak lehettünk tanúi a piacon, ennek hatására a forint visszatért a 260 HUF/USD szintre – számol be róla az AKCENTA CZ

07.29

Tőzsdefórum

Rendkívüli formában a forint

"Becslésünk szerint a Fed-nek havi 10 milliárd dolláros ütemben kellene csökkentenie mérlegét, majd ezt a tempót meg kellene sokszoroznia. Ami a kamatlábak változását illeti, az amerikai gazdaság a többszörös növekedésre játszik, azonban a mennyiségi megszorítással karöltve a megszorítás túl agresszívvá válhat.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

07.25

ProfitLine

Maradnak az eddigi kamatlábak 

„Az infláció alakulása nem győzte meg az MNB-t arról, hogy 2019. év elejére jósoltnál korábban elérhetné 3%-os célját. A fogyasztói árindex az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutatott, a maginfláció azonban felgyorsította a folyamatot. Az MNB szempontjából az infláció lefelé módosulásának kockázata a külső környezeti hatások miatt megnőtt.” - mondta az AKCENTA CZ szakértője.

07.21

ProfitLine

2016 a rekordok éve volt a devizaügyletekben

A tavalyi évet az AKCENTA CZ sikerekben gazdag évként könyvelhette el, hiszen a nettó haszon felülmúlta az elvárásokat, amely legfőképpen a külföldi piacok sikeres akvirálásának köszönhető. A cég a korábbi évek során folyamatosan hódította meg e piacokat.

07.20

Trend FM online

2016 a rekordok éve volt a devizaügyletekben

A tavalyi évet az AKCENTA CZ sikerekben gazdag évként könyvelhette el, hiszen a nettó haszon felülmúlta az elvárásokat, amely legfőképpen a külföldi piacok sikeres akvirálásának köszönhető. A cég a korábbi évek során folyamatosan hódította meg e piacokat.

07.17

Tőzsdefórum

Maradni fog Yellen

„Ebben az összefüggésben olyan spekulációk kezdtek terjedni, hogy utódja a Nemzeti Gazdasági Bizottság jelenlegi vezetője, Gary Cohn lehet.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

07.15

ProfitLine

Yellen marad az Egyesült Államok központi bankjának élén

„Ebben az összefüggésben olyan spekulációk kezdtek terjedni, hogy utódja a Nemzeti Gazdasági Bizottság jelenlegi vezetője, Gary Cohn lehet.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

07.04

Tőzsdefórum

Mit hozhat még 2017?

„Az euróra a választás egyértelműen pozitív hatást gyakorolt, mivel a többi jelölttel összehasonlítva Emmanuel Macron Európa-párti jelöltként mutatkozott be, akinek programja nem hangos a szélsőséges gazdasági nézetektől” – mondta Mirek Miroslav, az AKCENTA CZ szakértője.

07.03

ProfitLine

Vezetőket választott a világ, de vajon milyen következménnyel?

„Az euró számára ez jó hír, hiszen a korábbi Európai Parlament elnöke, Martin Schulz megválasztása sok kérdést felvetne, mert programja nagyon általános.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője, Mirek Miroslav. 

07.02

ProfitLine

Jó szelet fogtak az euró vitorlái

„A HUF/USD devizapár alakulását az euró-dollár fejleményei irányították, mivel a dollár jelentős veszteségeket szenvedett el (az euró pedig erősödött). A forint így jelentős nyereséget könyvelhetett e héten, csütörtök délelőtt pedig elérte a 270,5 HUF/USD határértéket.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

RozbalitZabalit

2017. június

Dátum

Médium

Cím / Betekintő

Betekintő

06.28.

ProfitLine

Rekordszinten a gazdasági bizonytalanság

 

"Mivel nem Marine Le Pen győzelmére számítunk, a HUF/EUR valutapárral folytatott kereskedés várhatóan ebben az évben is az elmúlt hónapok sávjában marad, míg 2017 végéig a kereskedés áttolódhat a 305 EUR/HUF körüli értékekre.” – vélekedik az Akcenta CZ szakértője.

06.23.

ProfitLine

Az MNB tovább korlátozza a 3 hónapos betéti eszköz állományt

 

„Az MNB monetáris politikája a jelek szerint év végéig változatlan marad. Véleményünk szerint azonban a Monetáris Tanácsot jövőre meglepetés érheti az infláció jelentősebb gyorsulása miatt. Tekintettel a jelenleg „teljesen megnyitott” monetáris csapokra, a központi bank ilyen esetben kénytelen lenne agresszívebben meghúzni politikáját.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

06.24.

Tőzsdefórum

Semmi sem indokolja a monetáris politika változását

Az MNB döntése, hogy a kamatlábat az eredeti értékeken hagyja, nem okozott meglepetést. A figyelem inkább a 3 hónapos betéti eszköz korlátozására irányult, amelyen keresztül a kereskedelmi bankok letétbe helyezik a központi bankban a likviditási többletüket. Ezt az eszközt negyedévente már rendszeresen korlátozzák, az MNB azonban keddi ülésén a várt szigorítást némileg még felül is múlta.

06.19.

Tőzsdefórum

Izmozott a forint múlt héten

A forint a hét elején erősödött, és szerda délután elérte a 305,7 HUF/EUR körüli szintet. Ez 2016 novembere óta a legerősebb árfolyam. Csütörtök folyamán a közép-európai valutákra erős gyengítő nyomás nehezedett, 15 óra körül a forint visszatért a 308 forint/euró sávba.

06.15.

ProfitLine

Gyengült a brit vezetés pozíciója a Brexit-tárgyalások előtt

Az eredménynek köszönhetően a brit font elindult lefelé, és az elemzők nem is látnak sok esélyt a javulásra. „A magyar gazdaságra azonban valószínűleg nem lesz számottevő hatása, de a forint erősödött a fonttal szemben, pénteken 9 óra előtt 350 forinton állt a brit fizetőeszköz árfolyama a következő napokban pedig további felértékelődés várható.“ – mondta Miroslav Novak, az AKCENTA CZ szakértője.

06.14.

ProfitLine

A figyelem az Európai Központi Bankra irányul

 

„Szerdán tette közzé a Bloomberg ügynökség azt a hírt, hogy az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki ülésén jelenti be a csökkentett inflációs előrejelzést, amelyre az euró a dollárral szemben erős visszaeséssel reagált, és a forint szintén 275,2 HUF/USD szintre gyengült a dollárral szemben.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

06.13.

ProfitLine

Gyengült a brit vezetés pozíciója a Brexit-tárgyalások előtt

 

Az eredménynek köszönhetően a brit font elindult lefelé, és az elemzők nem is látnak sok esélyt a javulásra. „A magyar gazdaságra azonban valószínűleg nem lesz számottevő hatása, de a forint erősödött a fonttal szemben, pénteken 9 óra előtt 350 forinton állt a brit fizetőeszköz árfolyama a következő napokban pedig további felértékelődés várható.“ – mondta Miroslav Novak, az AKCENTA CZ szakértője.

06.13.

Elemzésközpont

Gyengült a brit vezetés pozíciója a Brexit-tárgyalások előtt

 

Az eredménynek köszönhetően a brit font elindult lefelé, és az elemzők nem is látnak sok esélyt a javulásra. „A magyar gazdaságra azonban valószínűleg nem lesz számottevő hatása, de a forint erősödött a fonttal szemben, pénteken 9 óra előtt 350 forinton állt a brit fizetőeszköz árfolyama a következő napokban pedig további felértékelődés várható.“ – mondta Miroslav Novak, az AKCENTA CZ szakértője.

06.13.

Tőzsdefórum

May kudarca után csak gyengül és gyengül a font

 

Noha a Konzervatív Párt megnyerte a brit választásokat, a többséget elvesztette a parlamentben. Ez mindenképpen rossz hír a miniszterelnök számára, akinek lehet, hogy a lemondást is fontolóra kell vennie. [...] Az eredménynek köszönhetően a brit font elindult lefelé, és az elemzők nem is látnak sok esélyt a javulásra.

06.12.

ProfitLine

Továbbra is Görögország lesz Európa legproblémásabb gazdasága?

 

Az AKCENTA CZ szakértője úgy véli, hogy Görögország már túl van a nehezén. Az ország egyik legfőbb problémája a versenyképessége, amelynek hiánya a folyó fizetési mérleg elmaradásában mutatkozott meg. Ahhoz, hogy a görögök megengedhessék maguknak a nagymértékű import tevékenységet – ugyanakkor az alacsony exportot – magas összegű kölcsönfelvételre volt szükségük.

 

06.06.

Gondola

Görögország lesz Európa legproblémásabb gazdasága?

 

„A javulások ellenére a görögök kénytelenek lesznek számos reformot végrehajtani. Változtatni kell a szabályozás, szociális rendszer, valamint a közigazgatás működésén is. Amennyiben a változtatásokra nem kerül sor, azt sem lehet kizárni, hogy ismét támogatást kell kérniük az Európai Unió és az Európai Központi Bank részéről”– mondta az AKCENTA CZ szakértője, Miroslav Novak.

06.06.

Tőzsdefórum

Fellélegezgetnek végre a görögök?

A görög gazdaságnak számos megpróbáltatáson kellett túllépnie az utóbbi években. A válság előtti időszaktól kezdve - ami az adósság által támogatott gazdasági növekedés jegyében telt- a balkáni gazdaság átesett egy minden területét érintő nagy pénzügyi válságon is. Az Európai Unió és az Európai Központi Bank segítsége nélkül az ország kétségkívül tönkrement volna.

06.03.

Tőzsdefórum

Felpörgött a beruházási kedv

 

„A beruházások volumene a magyar gazdaságban idén első negyedévben gyors éves növekedést jegyzett, ez azonban jórészt az elmúlt év alacsony összehasonlító bázisa miatt történt. A statisztikai hivatal megerősítette, hogy a beruházási aktivitás nőtt a gazdaság legtöbb ágazatában.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

06.03.

ProfitLine

Jelentősen nőtt a hazai beruházások volumene

„A beruházások volumene a magyar gazdaságban idén első negyedévben gyors éves növekedést jegyzett, ez azonban jórészt az elmúlt év alacsony összehasonlító bázisa miatt történt. A statisztikai hivatal megerősítette, hogy a beruházási aktivitás nőtt a gazdaság legtöbb ágazatában.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

RozbalitZabalit

2017. május

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

05.19.

ProfitLine

Pozitívak a hazai gazdasági eredmények

„A növekedés két fő húzóereje az előzetes számok alapján az ipar és a magánszektor szolgáltatásai. A részletes szerkezetről június elején tudunk meg többet, azonban már most nagyon pozitívan értékelhetők az első negyedév számai.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

05.13.

Hajdú-Bihari Napló

A munka és az anyaság

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.13.

Tőzsdefórum

Csak a hét végére toppant meg a dollár

A forint a dollárral szemben erősödött pénteken a bankközi devizapiacon, euróban és svájci frankban viszont alig változott a jegyzése. A dollár jegyzése a kora reggeli 285,31 forintról 283,97 forintra csökkent pénteken este fél nyolcra.

05.12.

ProfitLine

Lassul az infláció, továbbra is az MNB célkitűzése alatt marad

Az éves infláció a márciusi 2,7 %-ról áprilisban 2,2 %-ra lassult, így továbbra is az MNB 3%-os inflációs célkitűzése alatt marad. Azonban a következő hónapokra nézve nem valószínű, hogy a fogyasztói árak növekedése tovább lassul.

05.12.

1000ingyen.eu

Lassul az infláció, továbbra is az MNB célkitűzése alatt marad

Az éves infláció a márciusi 2,7 %-ról áprilisban 2,2 %-ra lassult, így továbbra is az MNB 3%-os inflációs célkitűzése alatt marad. Azonban a következő hónapokra nézve nem valószínű, hogy a fogyasztói árak növekedése tovább lassul.

05.12.

MagyarOnline

Néhány tipp, hogyan egyeztessük össze a munkát az anyasággal

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.12.

Hajdú Online

Néhány tipp, hogyan egyeztessük össze a munkát az anyasággal

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.12.

Szabolcs Online

Néhány tipp, hogyan egyeztessük össze a munkát az anyasággal

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Profit7.hu

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Nagykanizsai Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Székesfehérvári Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Siófoki Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Szekszárdi Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Esztergomi Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Debreceni Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Mohácsi Napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

05.09.

Egri napilap

Munka és anyaság – az arany középút nyomában

"A jutalékmentes üzleti ajánlásokra épülő, 30 éves múltra visszatekintő üzleti modellnek köszönhetően az egymásra való odafigyelés, a feltétlen bizalom a legnagyobb érték, amivel támogatni tudjuk egymást” – foglalta össze Bacskai Klára, az Akcenta CZ devizakereskedő cég képviselője, három fiú édesanyja.

RozbalitZabalit

2017. április

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

04.28.

1000ingyen.eu

A hét végére megerősödött a forint

A forint ezen a héten gyengült az euróval szemben, azonban korrigálni tudta a veszteségeket. Az üzletkötések a hét folyamán a 310,5 – 313 HUF/EUR árfolyam sávban mozogtak, csütörtökön 17 óra körül a forintot 311,7 HUF/EUR szinten jegyezték.

04.22.

ProfitLine

Változékony a forint árfolyama a dollárral szemben

 

Az árfolyam alakulása szempontjából az elkövetkező napokban és hetekben döntő fontosságúak lesznek az európai választások. A francia elnökválasztás esetében tanúi lehetünk a négy fő jelölt egyre kiegyensúlyozottabb helyzetének.

04.21.

Trend FM online

Változékony a forint árfolyama a dollárral szembe

 

"E két jelölt növekvő előnyének esetében a forint gyengülő nyomásnak lenne kitéve. Azonban ha a vezetésbe a „közép áramlatainak” vezetői kerülnének, az nem valószínű, hogy jelentősen befolyásolni fogja a francia elnökválasztást.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője.

04.21.

ProfitLine

Euro, Akcenta CZ

 

„Ha a közeljövőbe tekintünk, akkor úgy gondoljuk, hogy mindenekelőtt az európai választások (elsősorban Franciaországban) lehetnek negatív hatással a forintra, mégpedig különösen abban az esetben, ha Marine Le Pen győzelme realizálódik. A politikai bizonytalanságtól való félelem egyértelműen kivetülne a pénzpiacokra, és a forint valószínűleg ellenállna az eladási nyomásoknak, amelyek azt egészen a 320-as határig gyengítenék.” - vélekedett Miroslav Novák, az AKCENTA CZ

04.20.

Világgazdaság

Csak átmeneti a forint megingása

 

„Marine Le Pen esetleges győzelme a politikai bizonytalanságtól való félelem miatt egyértelműen kivetülne a pénzpiacokra, a forint pedig valószínűleg engedne az eladási nyomásoknak, és a 320-as szintig gyengülne – vélekedett Miroslav Novák, az AKCENTA CZ szakértője.

04.20.

MFor

320 forint is lehet egy euró év végén?

Akkorát gyengülhet év végére a magyar fizetőeszköz, hogy akár 320 forintot is érhet majd egy euró, áll az Akcenta CZ átutalási intézmény sajtóközleményében. A forintnak egyértelműen a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha Marine Le Pen megnyeri az elnökválasztást Franciaországban, és ennek következtében a politikai kockázatok Európában meglepő méreteket ölthetnek.

 

04.20.

Tőzsdefórum

Az idén már ne bízzunk az erős forintban

Akár 320 forintra is gyengülhet a hazai valuta árfolyama az év végére, amelynek oka elsősorban az lehet, ha Marine Le Pen nyeri a francia elnökválasztást. Az európai választásokkal járó politikai kockázatokat azonban részben enyhítik azon hírek, hogy javulni látszik a magyarországi gazdasági helyzet - közölte az Akcenta.

04.20.

Világgazdaság Online

Átmeneti lehet a forint megingása

Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, az Akcenta CZ szerint a forintra mindenekelőtt az európai választások lehetnek negatív hatással. „Marine Le Pen esetleges győzelme a politikai bizonytalanságtól való félelem miatt egyértelműen kivetülne a pénzpiacokra, a forint pedig valószínűleg engedne az eladási nyomásoknak, és a 320-as szintig gyengülne – vélekedett Miroslav Novák, az Akcenta CZ szakértője.

 

04.07.

Tőzsdefórum

Így alakult a forint hete

A forint az euróhoz képest a hét első felében először 308,0 forint-euró árfolyam szintre erősödött. Kedd délután irányt változtatott, és csütörtök délelőtt 310,3 forint-euró árfolyam szintre gyengült. A piacon folyó kereskedés végül csütörtök délutánra enyhébb korrekciót hozott, és a forint visszatért a 309,5 forint-euró körüli szintre.

04.07.

ProfitLine

Csökken a nettó külföldi befektetések mértéke hazánkban

A nettó külföldi befektetések a magyar gazdaságban az elmúlt évben a GDP 5,4% -ára csökkentek, ennek oka nyilvánvalóan az Európai Uniós forrásokból érkező átutalások elmaradása. „A csökkenés ellenére ez az egyik legjobb eredmény az EU-országokban, ahol a nettó külföldi befektetések részesedése átlagosan a GDP 2,8% -át teszi ki.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.

04.06.

Hírhatár online

Erősödik-e tovább az amerikai gazdaság?

Habár sokan összefüggéseket keresnek az amerikai gazdaság idei, év eleji növekedése, és Donald Trump megválasztása között, az AKCENTA CZ szakértői szerint azt nem különösebben lehet összekapcsolni az új amerikai elnök megválasztásával, tekintettel arra, hogy hogy D. Trump csak idén január végétől tölti be a tisztséget.

04.03.

ProfitLine

Ennyi volt az eurónak?                                                                   

 

Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból lavinát indított el a tagországok közt, a közelgő európai választások kapcsán teret nyernek az euroszkeptikus pártok is. Az egyik legfőbb kérdés az, hogy vajon a csatározásnak milyen hatása lehet Európa gazdaságára és az euróra - értékel az Akcenta.

04.03.

Elemzésközpont

Megpecsételődött volna az euró sorsa?

„Az idei évre vonatkozóan abból a feltételezésből indulunk ki, hogy az euroszkeptikus pártok megerősödése egyelőre még nem elég jelentős ahhoz, hogy számottevően befolyásolja az euró árfolyamát, vagy visszatükröződjön az európai gazdaság teljesítményében.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője [...]

 

04.02.

ProfitLine

A monetáris politika további lazítására számíthatunk – heti devizapiaci jelentés

Az MNB „félretette a monetáris politikát”, és az úgynevezett nem hagyományos monetáris intézkedéseket alkalmazta a monetáris politika további lazítására. Tovább csökkentette ugyanis a letéti eszközök küszöbértékét a 3 hónapos betéti eszközök tekintetében, az első negyedévben alkalmazott 750 milliárd forintról 500 milliárd forintra a második negyedévre vonatkozóan.

04.01.

Tőzsdefórum

Stabil hetet zárt a forint

Szűk sávban mozgott a héten a forint az euróval szemben. A hét legfontosabb eseménye, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése sem befolyásolta az árfolyamok alakulását - derül ki az Akcenta CZ heti devizapiaci összefoglalójából.

RozbalitZabalit

2017. március

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

03.31.

Gazdasági rádió Online

Sűrű volt a hét - hogyan teljesített a forint?

A forint az euróhoz képest ezen a héten nagyrészt a 308,7 – 310,4 HUF/EUR árfolyamsávban mozgott. Csütörtök délután (15:00 óra körül) a 309,0 HUF/EUR árfolyamszint közelébe ért. Az MNB ülése az árfolyamok alakulását nem befolyásolta jelentősen.

03.28.

Világgazdaság Online

A Trumpcare bukásának az arany az egyik nyertese

 

Közép-Európa egyik legnagyobb átutalási intézménye, az Akcenta CZ szerint a dollár további erősödése már eleve korlátozott volt. Prognózisukban az első negyedév végére az árfolyamot 1,04-ra, 2017 év végére pedig 1,10-ra várják.

03.28.

ProfitLine

Minden, amit USA gazdaságáról jelenleg tudni érdemes

 

Van-e összefüggés az Egyesült Államok elnökének intézkedései és az amerikai gazdaság teljesítménye között? Bár a közvélemény igencsak megosztott az Amerikai Egyesült Államok, és annak gazdasági helyzetét illetően, mégis élénken foglalkoztatja a világot a tengerentúli ország. Donald Trump gazdasági programjának részletei körül nagy a titkolózás, de tény, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világgazdasági piac élén áll.

03.27.

Tőzsdefórum

Hogy hat Trump az amerikai gazdaságra?

 

Bár a közvélemény igencsak megosztott az Amerikai Egyesült Államok, és annak gazdasági helyzetét illetően, mégis élénken foglalkoztatja a világot a tengerentúli ország. Donald Trump gazdasági programjának részletei körül nagy a titkolózás, de tény, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világgazdasági piac élén áll - derül ki az Akcenta CZ elemzéséből.

03.27.

Elemzésközpont

Minden, amit USA gazdaságáról jelenleg tudni érdemes

 

Habár sokan összefüggéseket keresnek az amerikai gazdaság idei, év eleji növekedése, és Donald Trump megválasztása között, az AKCENTA CZ szakértői szerint azt nem különösebben lehet összekapcsolni az új amerikai elnök megválasztásával, tekintettel arra, hogy hogy D. Trump csak idén január végétől tölti be a tisztséget.

03.25.

ProfitLine

Le Pen győzelme hatással lehet a forintra is – heti devizapiaci jelentés

 

A következő hetekben a forintra nézve az EUR/HUF árfolyam tekintetében messze a legnagyobb rizikó annak lehetősége, hogy Marine Le Pen nyeri meg a francia elnökválasztást, és ennek következtében a politikai kockázatok Európában meglepő méreteket öltenek.

03.24.

Gondola

Le Pen győzelme hatással lehet a forintra is

 

A következő hetekben a forintra nézve az EUR/HUF árfolyam tekintetében messze a legnagyobb rizikó annak lehetősége, hogy Marine Le Pen nyeri meg a francia elnökválasztást, és ennek következtében a politikai kockázatok Európában meglepő méreteket öltenek.

03.24.

Tőzsdefórum

Le Pen rángathatja meg a forintot

 

Abban az esetben, ha Marine Le Pen győzedelmeskedne – aminek az előzetes felmérések szerint reális esélye van –, a politikai bizonytalanságtól való félelem egyértelműen hatna a pénzügyi piacokra. A forint valószínűleg eladási nyomással szembesülne, és egészen a 320 HUF/EUR árfolyam szintig gyengülhet.

03.18.

Tőzsdefórum

Összekapta magát a héten a forint

 

A héten az ipari termelés adatai és a Fed kamatdöntése hatott a forint árfolyamára, amely kedvezőbb képet mutatott az előző héthez képest.

03.17.

ProfitLine

Szebb napokat lát a forint

 

Az elmúlt napok már kedvezőek voltak a forint számára. Az euróval párba állítva a hét elejére a 312,7 HUF/EUR árfolyam szint közelébe ért, ami az elmúlt három hónapban a leggyengébb érték volt. Csütörtök délutánig (15 óra) 309,5 HUF/EUR árfolyam szintre erősödött.

03.10.

ProfitLine

A forint teljesít a leggyengébben a régióban - Mit jelent ez?

 

Csütörtök délután a 311 HUF/EUR árfolyam szint körüli értékre gyengült. Jelenleg a leggyengébb január vége óta.
Nagyobb veszteségeket szenvedett el az amerikai dollárral szemben is.

03.10

ProfitLine

Döntött az Európai Központi Bank

 

Az EKB a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatszintet. Az eszközbeszerzések havi mennyisége a mennyiségi lazítások programja (QE program) révén március végéig 80 milliárd euró marad. 2017 áprilisától az eszközbeszerzések 60 milliárd eurós havi volumene folytatódik legalább 2017 decemberének végéig.

03.03.

ProfitLine

Hullámvasúton a forint – heti devizapiaci jelentés

 

A forint az euróval szemben 311,5 HUF/EUR szint körül kezdte a hetet. Ingadozó alakulása ellenére a napok előrehaladtával nyereségre váltott, csütörtökön délután már 308,5 HUF/EUR árfolyamon folyt a kereskedés a piacon. A forint ezen a héten hasonló, erősödő hullámot lovagolt meg, mint közép-európai társa, a lengyel zloty.

03.01.

Budapest Business Journal

New Ft 2,000 and Ft 5,000 banknotes enter circulation

 

The Hungarian currency is expected to do well in 2017, but risks still lie ahead which might make the projected strength fragile, according to an analysis by Akcenta CZ, a foreign exchange dealing and clearing services firm based in the Czech Republic.

RozbalitZabalit

2017. február

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

02.25.

Tőzsdefórum

Hullámvasútra ültették a devizapiacokat

 

„A gazdasági nyitottság és kereskedelmi kapcsolatok vonatkozásában a közép-európai országok azon államok közé tartoznak, amelyeket a piacok bizonytalansága a legsúlyosabban érint, illetve e régiók valutái erős eladási nyomásnak lehetnek kitéve” – vélekedett az AKCENTA CZ szakértője.

02.24.

ProfitLine

Fokozódik a feszültség az európai választások miatt

 

„A gazdasági nyitottság és kereskedelmi kapcsolatok vonatkozásában a közép-európai országok azon államok közé tartoznak, amelyeket a piacok bizonytalansága a legsúlyosabban érint, illetve e régiók valutái erős eladási nyomásnak lehetnek kitéve” – vélekedett az AKCENTA CZ szakértője.

02.17.

ProfitLine

Megnyugtató hírek is érkeznek az amerikai gazdaságról

 

A piacokat növekvő feszültség jellemzi a kamatlábak az amerikai központi bank (Fed) által történő várható emelése miatt. A fokozódó bizonytalanságot mindenekelőtt a Fed képviselőinek többségi álláspontja erősíti, amely szerint nem lenne bölcs dolog várni a monetáris politika szigorításával. Ugyanakkor az utóbbi időben egy sor megnyugtató hír érkezik az amerikai gazdaságról, bizonyos esetekben jelentős meglepetést okozva.

02.17.

Tőzsdefórum

Birkózott egyet a forint a dollárral

 

Az euróval a héten nem harcolt a forint, szemben a dollár, amivel már voltak komolyabb megmozdulásai a hazai devizának - áll az AKCENTA CZ devizapiaci elemzésében.

02.11.

Tőzsdefórum

Idegeskedik a devizapiac

 

 

A főbb piacok eseményeit inkább a közelgő európai választások miatt érzékelhető növekvő bizonytalanság befolyásolta.

02.04.

ProfitLine

Minden befektetői szem az Amerikai Egyesült Államokra irányul - heti devizapiaci jelentés

 

A Fed az amerikai gazdaság kilátásain sem változtatott. J. Yellen jegybanki elnök szavai szerint a Fed megvárja, hogyan alakulnak menet közben D. Trump gazdasági tervei. Yellen azt is kijelentette, hogy az amerikai gazdaságban az utolsó decemberi ülés óta folytatódik a lassú és stabil élénkülés.

02.03.

Tőzsdefórum

Összeszedte magát a héten a forint

 

A forint az euróval szemben 311,5 HUF/EUR szint körül kezdte a hetet. Ingadozó alakulása ellenére a napok előrehaladtával nyereségre váltott, csütörtökön délután már 308,5 HUF/EUR árfolyamon folyt a kereskedés a piacon. A forint ezen a héten hasonló, erősödő hullámot lovagolt meg, mint közép-európai társa, a lengyel zloty.

02.03.

Gazdasági rádió Online

Ingadozott a héten az euró-dollár árfolyam

 

A forint az euróval szemben 311,5 HUF/EUR szint körül kezdte a hetet.
Ingadozó alakulása ellenére a napok előrehaladtával nyereségre váltott, csütörtökön délután már 308,5 HUF/EUR árfolyamon folyt a kereskedés a piacon. A forint ezen a héten hasonló, erősödő hullámot lovagolt meg, mint közép-európai társa, a lengyel zloty.

RozbalitZabalit

2017. január

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

01.29.

ProfitLine

Az MNB változatlanul hagyta a hitelkamatokat

Az MNB keddi ülésén változatlanul hagyta a hitelkamatokat. A fő hitelkamatláb továbbra is 0,9% marad, a betéti kamatláb -0,05%, negatív tartományban mozog, a lombard hitelek ügyleti kamata - a fedezettel biztosított hitelek kamata - továbbra is 0,9%. Röviddel az ülés után az MNB nyilatkozatot adott ki, amelyben megerősítette korábbi szándékát, hogy a kamatokat hosszabb távon a jelenlegi szinten kívánja tartani.

01.20.

Tőzsdefórum

Kérdéses, mekkora infláció várható Európában

Az Európai Központi Bank nem változtatott a mennyiségi lazítások (QE) programján. A Kormányzótanács jelenleg kivár azzal kapcsolatban, hogy az infláció élénkülése továbbra is fenntartható marad-e, vagy csak átmeneti lesz ez a tendencia.

01.20.

MagyarOnline

Kedvező év előtt a forint

Míg 2016 számunkra a várakozás időszaka volt – hogy mi lesz az elnökválasztás eredménye az Egyesült Államokban, miként változik a Fed kamatpolitikája, és hogy az EKB vajon továbbra is buzgón nyújt-e segítő kezet az euróövezet problémás országainak – most arra számítunk, hogy 2017-ben már nagyobb figyelem irányul a kockázatosabb eszközökre és a gyorsan növekvő piacok országaira, mint az előző évben.

01.13.

ProfitLine

Növekvő beruházási kedv a privát szférában - heti devizapiaci jelentés

A legújabb statisztikák szerint a magyar háztartások beruházási kedve jelentősen növekedett. Novemberben különösen érezhető volt a befektetési alapok és a nyilvánosan forgalmazott részvények iránti fokozott érdeklődés.

01.10.

Budapest Business Journal

Analysis: solid monetary outlook for 2017, albeit with built-in risks

The Hungarian currency is expected to do well in 2017, but risks still lie ahead which might make the projected strength fragile, according to an analysis by Akcenta CZ

01.10.

Tőzsdefórum

Izgalmas nap jöhet a devizapiacon

"Arra számítunk, hogy 2017 kedvező lesz a forint számára, a szolid gazdasági növekedésnek és a még mindig magas kereskedelmi mérlegtöbbletnek, valamint a magyar eszközök iránti növekvő keresletnek köszönhetően" […] - vélekedik az Akcenta CZ szakértője.

01.09.

Tőzsdefórum

Kedvező éve lehet a forintnak

Visszafogottan indította az idei évet a forint a devizapiacon. Az AKCENTA CZ szakértője szerint megnövekedett kereslet erősítheti az árfolyamot.

01.09.

ProfitLine

Kedvező év elé néz a forint

"Arra számítunk, hogy 2017 kedvező lesz a forint számára, a szolid gazdasági növekedésnek és a még mindig magas kereskedelmi mérlegtöbbletnek, valamint a magyar eszközök iránti növekvő keresletnek köszönhetően" […] - vélekedik az Akcenta CZ szakértője.

2016

 
RozbalitZabalit

2016. december

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

12. 31.

Origó

A hitelminősítők is elismerték Magyarország teljesítményét

 A magyar fizetőeszköz körülbelül 2 százalékkal gyengült idén a dollárral szemben, derült ki az AKCENTA CZ Origónak készített összeállításából. Az euróval szemben ugyanakkor körülbelül hasonló mértékben erősödni tudott a forint – 2016 elején 315, míg az év végén 309 forint körül mozgott a forint árfolyama az euróval szemben.

12. 28.

Origó

Árfolyammozgások a szíriai fonttól az izlandi koronáig

Egy ország gazdaságpolitikai fejlődését jól tükrözi valutája erejének változása. Az AKCENTA CZ Origónak összeállított elemzése szerint ezért egyáltalán nem meglepő, hogy azok a pénznemek, amelyek az idei év eleje óta a legtöbbet gyengültek, olyan országok valutái, ahol súlyos gazdaságpolitikai válságfolyamatok zajlanak [...]

12. 19.

Gazdasági rádió Online

Mozgalmas hete volt a forintnak - ez történt karácsony előtt

A forint kissé erősödött az euróval szemben, az amerikai dollárral párhuzamot vonva viszont jelentősen gyengült. Nőtt az ipari termelés, a Fed hozta a várakozásokat.

12. 17.

ProfitLine

Kamatot emelt a Fed - heti devizapiaci jelentés

 A forint kissé erősödött az euróval szemben, az amerikai dollárral párhuzamot vonva viszont jelentősen gyengült. Az ipari termelési index októberben +2 % h/h és -2,1 % é/é volt. Az amerikai központi bank (Fed) a várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékkal, 0,5-ről 0,75 százalékra emelte a kamatot.

12. 15.

Portfolio.hu

Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiacon

Az AKCENTA CZ elemzésében foglalkozott már az elnökválasztás következményeivel, de a jövőt ők sem tudják megjósolni, csak előrejelzéseik vannak. Ilyen kiszámíthatatlan helyzetben a forward ügyletek jelentősége is megnő. Többek között erről is beszélgettünk Garbár Istvánnal, az AKCENTA CZ magyarországi és szlovákiai üzleti vezetőjével.

12. 12.

ProfitLine

Új intézkedésekről döntött az EKB - heti devizapiaci jelentés

A hét fő napirendi pontja az EKB csütörtöki ülése volt. A Kormányzótanács úgy döntött, hogy a kamatlábat változatlanul hagyja, és a mennyiségi könnyítési (QE) programját 9 hónappal meghosszabbítja. Jelenleg tehát az EKB legalább 2017 végéig eszközöket vásárol a kereskedelmi bankoktól.

12. 12.

Tőzsdefórum

Az EKB rángatta a forintot

Mozgalmas héten van túl a forint, Draghiék jól megmozgatták az árfolyamot. Az Akcenta elemzéséből kiderül, milyen héten van túl a hazai deviza.

12. 5.

ProfitLine

Lendületben az amerikai gazdaság

Ha megnézzük, hogy mi történik a világban, és milyen makroadatokat kapunk, amelyeket a héten tettek közzé, akkor az amerikai gazdaság növekedése a III. negyedévben érdekes információnak számít - adta hírül az Akcenta.

12. 5.

ProfitLine

Az MNB következő lépése pedig...

Az MNB alelnöke, Nagy Márton, valamint felelős ügyvezető igazgatója, Virág Barnabás, az új devizapolitikai tanulmányukban bemutatják, hogy a Bank már nem tervezi a kamatok további csökkentését - tájékoztatott az Akcenta.

12. 5.

Gazdasági rádió Online

Sokat gyengült a forint, nő az amerikai gazdaság

A PMI index a gyártási szektorban novemberben 57 pontról 56,6 pontra csökkent. A gyártók árindexe októberben -1,2% é/é volt. A munkanélküliség aránya októberben 4,7% volt, ez a szint rekord alacsony.

RozbalitZabalit

2016. november

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

11.01.

ProfitLine

Az eurózóna és az USA makrogazdasági adatai nem befolyásolták a piacokat

 

 A HUF/EUR árfolyam a hét elején viszonylag nyugodt volt, hétfőn és kedden a 307,5 – 309 HUF/EUR sávban mozgott, viszont szerdán már a 309 HUF/EUR volt a jellemző szint. Csütörtökön a forint még tovább gyengült, elérte a 309,8 HUF/EUR szintet, délután azonban ezt sikerült részlegesen korrigálni.

 

11.07.

ProfitLine

A várakozásoknak megfelelően alakult a Fed ülése

 

A forint az utóbbi napokban az euróval szemben erősödött. Hétfő reggel a 309,7 HUF/EUR szinten kezdett az árfolyam, de csütörtökön délután már a 307 HUF/EUR érték körül mozgott.

11.11.

Tőzsdefórum

Nem kell félnie Trumptól a dollárnak

 

A pénzügyi piacokat a héten az amerikai elnökválasztás mozgatta. Kell jelentős változással számolnunk az elkövetkező napokban, teszi fel a kérdést az Akcenta elemzése.

11.11.

Elemzésközpont

AKCENTA szerint Trump intézkedései nem befolyásolják majd a dollár értékét

A pénzügyi piacokat a héten az amerikai elnökválasztás mozgatta. Kell jelentős változással számolnunk az elkövetkező napokban? Ezen a héten valószínűleg nagyobb mozgások lesznek azokon a devizapárokon, ahol a dollár szerepel. „Többhetes távlatokban gondolkodva nem valószínű, hogy az új elnök megválasztása nagymértékű hatást gyakorolna az amerikai dollárra. Hosszabb távon az lesz a döntő, hogy D. Trump milyen gazdasági lépéseket fog tenni. Trump gazdasági programja egyelőre még rejtély” – közölte az AKCENTA CZ devizapiaci elemzője.

11.12.

ProfitLine

Új elnök, változó dollár?

 

A pénzügyi piacokat a héten az amerikai elnökválasztás mozgatta. Kell jelentős változással számolnunk az elkövetkező napokban? Ezen a héten valószínűleg nagyobb mozgások lesznek azokon a devizapárokon, ahol a dollár szerepel.

11.14

Tőzsdefórum

Van tartalék a dollár erősödésében

 

Nagyot fordultak a piacok a múlt héten. Az ok természetesen az amerikai elnökválasztás volt. A dollár árfolyamában is megfigyelhetőek voltak ezek a trendek, jelenleg emelkedőben van az árfolyam.

11.14.

ProfitLine

Az MNB lazított politikáján, de nem akárhogyan!

 

Az októberben elhelyezett betétek összege meghaladta a 750 milliárd forintot. Ebből hozzávetőlegesen 600 milliárd forint feltehetően a bankközi piacon került elhelyezésre. Ehhez az összeghez év végén nagy valószínűséggel hozzáadódnak az elmúlt két hónapban lezajlott tenderekből fennmaradt összegek. Ennek alapján azt várjuk, hogy a forint piaci helyzete az elkövetkezendő hónapokban negatív irányba fog változni, mivel a bankközi kamatok, különösen a rövidtávúak (BUBOR), illetve a magyar állampapírok által kínált hozamok csökkenni fognak.

11.21.

Tőzsdefórum

Elgyengült a forint - mikor áll talpra?

 

Az Akcenta elemzésével kiderítjük, hogy teljesített a forint múlt héten.

11.21.

ProfitLine

Jelentős gyengülések a forint árfolyamában

 

Donald Trump múlt heti választási győzelme erre a hétre is kihatással volt, főleg a pénzügyi piacok szempontjából. A kötvények, részvények és a valuták is mozgásba kerültek. A forint is magas volatilitás áldozata lett, így az euróval szemben a 310 HUF/EUR szintre (augusztus óta a leggyengébb érték), az amerikai dollárral szemben pedig a 290 HUF/USD szintre gyengült a hazai deviza (a forint leggyengébb értéke június óta – Brexit).

11.28.

Trend FM online

Nagy változásokat hozott a hét - így követték a devizák

 

Az átlagbér szeptemberben + 6,7% é/é volt, az MNB meglepetést okozott a kamatok csökkentésével - így telt a hét az Akcenta CZ szerint.

11.28.

ProfitLine

Változások várhatók a forint árfolyamain

 

A forint az euróval szemben a hét kezdetén erősödött, egészen a 307,6 HUF/EUR határig. Szerdán a trend megfordult, így a forint veszített értékéből és a 310 HUF/EUR szinten folyt a kereskedés. A helyzet csütörtökön hasonló maradt.  

11.28.

Trend FM

Interjú Poteczki Ildikóval és Banga Sándorral

Előnyök, megtakarítás az Akcenta CZ-vel.

RozbalitZabalit

2016. október

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

10.05.

ProfitLine

Egyre pozitívabb a gazdasági hangulat Magyarországon

 

A munkanélküliségi ráta augusztusban 4,9% volt. A munkavállalók száma éves viszonylatban a július - augusztusi időszakban 135 000 fővel nőtt. Gyengült a forint az euróval szemben
A forint számara nem volt túl kedvező a hét. Az euróval szemben lényegesen gyengült, elérte a két héttel ezelőtti szintet. Az árfolyam hétfőn reggel még a 305 HUF/EUR értéken volt, az elkövetkező napokban viszont fokozatosan a 307 HUF/EUR érték felé vette az irányt. Csütörtök délután az árfolyam a 308,9 HUF/EUR szinten zárt. 

10.05.

Elemzésközpont

Egyre pozitívabb a gazdasági hangulat Magyarországon

A forint számara nem volt túl kedvező a múlt hét. Az euróval szemben lényegesen gyengült, elérte a két héttel ezelőtti szintet. Az árfolyam hétfőn reggel még a 305 HUF/EUR értéken volt, az elkövetkező napokban viszont fokozatosan a 307 HUF/EUR érték felé vette az irányt. Csütörtök délután az árfolyam a 308,9 HUF/EUR szinten zárt.

10.06.

Elemzésközpont

Tőzsde, devizapiaci áttekintés

Reggeli áttekintésünkben megvizsgáljuk az előző nap eseményeit, változásait. Továbbá megnézzük mire célszerű odafigyelni a mai napon. Cikkünkben a S&P500, DAX, olaj, arany EUR/USD, GPB/USD, USD/JPY, EUR/HUF indexekkel, devizákkal foglalkozunk.

10.07.

Elemzésközpont

Kettős növekedés: jól teljesítő gazdaság, erős forint

A magyar állampapírok iránti keresletnek köszönhetően Magyarországot felminősítették, valamint esélyessé vált a nyugdíjalapok növekedése is. Ezen felül, ha a Moody’s ismét kedvező befektetési kategóriába sorolja az országot, a befektetők megerősítést kaphatnának, amelyből a forint is bőségesen profitálna.

10.10.

Origo

Több mint egy éve nem volt ilyen erős a forint

Nagyon eredményes héten van túl a forint: múlt hétfő reggel 308,5 forintot ért egy euró, a forint árfolyama a folyamatos erősödést követően végül valamivel a 304-es szint felett zárt az euróval szemben, amire 2015 májusa óta nem volt példa.

10.10.

Tőzsdefórum

Szárnyal a forint a régióban

Sikeres napokat tudhat maga mögött a forint. Nagyon eredményes hetet zárt a forint. Hétfőn reggel 308,5 HUF/EUR szinten nyitott az árfolyam, hét közben folyamatos erősödést tapasztalhattunk, amely csütörtök délutánra elérte csúcspontját, ekkor 304,3-es áron jegyezték a forintot az euróval szemben. Ez az érték a 2015 májusa óta mért legjobb.

10.10.

Trend FM

Szárnyal a forint

Sikeres hetet zárt a forint

A hét során folyamatosan erősödött a forint, csúcspontját csütörtökön érte el, ekkor 304,4-es áron jegyezték az euróval szemben, ami 2015 májusa óta a legjobb eredmény. A dollárral szemben a hét első felében gyengülés volt tapasztalható, de csütörtökön már a 272,5 HUF/USD szinten zárt az árfolyam.

10.10.

ProfitLine

Erős a forint, húzza maga után a gazdaságot is

A magyar állampapírok iránti keresletnek köszönhetően Magyarországot felminősítették, valamint esélyessé vált a nyugdíjalapok növekedése is. Ezen felül, ha a Moody’s ismét kedvező befektetési kategóriába sorolja az országot, a befektetők megerősítést kaphatnának, amelyből a forint is bőségesen profitálna.

10.11.

ProfitLine

Törhetetlenek a forint szárnyai?

A forint jelenleg szárnyal a régióban. Az utóbbi három hónapban egy erősödő trendet figyelhettünk meg, aminek következtében az árfolyam augusztus felénél átlépte a kritikus 309 HUF/EUR határt - adta hírül az Akcenta.

10.17.

Elemzésközpont

Szigorúbb korlátozások várhatók az MNB-től

A forint elveszítette a múlt héten szerzett nyereségei egy részét. A hét első felében főleg a 303,0 – 305,0 HUF/EUR szintek között mozgott, szerdán a 306 HUF/EUR érték fölé kúszott az árfolyam. Csütörtök késő délután a kereskedés a 306,5 HUF/EUR érték körül folyt.

10.17.

ProfitLine

Szigorúbb korlátozások várhatók az MNB-től

Az ipari termelési index augusztusban +1,6% h/h és + 11,1 % é/é volt. A fogyasztói árindex szeptemberben +0,6% é/é volt. Gyengült a forint az euróval szemben. A forint elveszítette a múlt héten szerzett nyereségei egy részét. A hét első felében főleg a 303,0 – 305,0 HUF/EUR szintek között mozgott, szerdán a 306 HUF/EUR érték fölé kúszott az árfolyam. Csütörtök késő délután a kereskedés a 306,5 HUF/EUR érték körül folyt. 

10.17.

Tőzsdefórum

Bekeményíthet az MNB

Gyengült a forint az euróval szemben

A forint elveszítette a múlt héten szerzett nyereségei egy részét. A hét első felében főleg a 303,0 – 305,0 HUF/EUR szintek között mozgott, szerdán a 306 HUF/EUR érték fölé kúszott az árfolyam. Csütörtök késő délután a kereskedés a 306,5 HUF/EUR érték körül folyt.

 

10.17.

News4business

Szigorúbb korlátozások várhatók az MNB-től

A forint elveszítette a múlt héten szerzett nyereségei egy részét. A hét első felében főleg a 303,0 - 305,0 HUF/EUR szintek között mozgott, szerdán a 306 HUF/EUR érték fölé kúszott az árfolyam. Csütörtök késő délután a kereskedés a 306,5 HUF/EUR érték körül folyt. 

10.19.

Trend FM

KKV deviza kockázatok

Interjú Potecki Ildikóval és Váradi Györggyel.

10.21.

Tőzsdefórum

Az EKB-ra mozgott a forint is

Veszteséges volt a forint az euróval szemben

Gyengült a forint az euróval szemben. Hétfőn fokozatosan esett a forint értéke, a 306 HUF/EUR szintről a 307,5 HUF/EUR szintre csökkent az árfolyam. Kedden és szerdán a kereskedés a 306 – 307 HUF/EUR sávban folyt, végül csütörtökön délután az árfolyam a 307,5 HUF/EUR szinten zárt.

10.21.

Elemzésközpont

Sokáig tarthat még az EKB mennyiségi lazítási programja

Az új makroadatok nem befolyásolták nagymértékben a piacot, ez azzal magyarázható, hogy a befektetők az EKB csütörtöki tárgyalásának eredményére vártak. A Bank az elvárásoknak megfelelően, nem változtatott kamatain. A fő hitelezési kamat a nullás értéken, a betéti kamat a -0,4%-os negatív értéken maradt.

10.21.

ProfitLine

Sokáig tarthat még az EKB mennyiségi lazítási programja

Augusztusban 257 900 Ft volt az átlagkereset Magyarországon. A reálbérek éves szinten 8,6%-kal emelkedtek, amely az elmúlt 6 év legnagyobb növekedése. Az építőipari index augusztusban -9,0% é/é volt. Nem változtatott kamatain az Európai Központi Bank.

10.30.

Tőzsdefórum

Tartotta az elért szinteket a forint

 

A forint/euró árfolyam a hét elején viszonylag nyugodt volt, hétfőn és kedden a 307,5 - 309 forint/euró sávban mozgott, viszont szerdán már a 309 forint/euró volt a jellemző szint. Csütörtökön a forint még tovább gyengült, elérte a 309,8 forint/euró szintet, délután azonban ezt sikerült részlegesen korrigálni - derült ki az Akcenta elemzéséből.

RozbalitZabalit

2016. szeptember

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

09.05

Hajdú-Bihari Napló

Mélyülőben a defláció, van okunk aggódni?

 

A KSH nyilvánosságra hozta a júliusi fogyasztói árak alakulásait. Az árindex 0,2 százalékkal csökkent a hónap során, ami éves szinten 0,3 százalékot jelent. Ez egyrészt elmarad az elvárttól, másrészt deflációt jelez.

09.05.

Tőzsdefórum

Így kerülte el a jegybank a vágást

A jegybanki betétekre bevezetett korlátozások miatt a kereskedelmi bankoknak más befektetések után kell nézniük. Más kereskedelmi bankoknál, a bankközi piacon, esetleg állampapírok vásárlásával köthetik le pénzeszközeiket. Az MNB ezzel a lépéssel valószínűleg elérte a kívánt kamatcsökkentést, és így serkentheti a bankok standard hitelezési hajlandóságát, amelynek a későbbiekben pozitív hatása lehet az inflációra - áll az Akcenta CZ elemzésében.

09.06.

ProfitLine

Csökkentek a beruházások Magyarországon

A PMI index a gyártási szektorban augusztusban 53,9 pontról 51,3 pontra csökkent. A kereskedelmi mérleg júniusban 1,11milliárd euró többletben volt. A termelői árindex (PPI) júliusban – 2,3% é/é volt. A munkanélküliségi ráta júliusban 5% volt.

09.06.

Trend FM

Délutáni monitor: A hazai kis- és középvállalati szektort jelenleg is sújtja a pénzügyi bizalmatlanság

Interjú Garbár Istvánnal a pénzügyi bizalmatlanságról.

09.09.

MagyarOnline

Csökkentek idén a beruházások

Az idei esztendő második negyedében éves viszonylatban húsz százalékos csökkenés történt. Az első negyedévhez hasonlítva 0,8 százalékos volt a csökkenés. Ez a nem túl biztató eredmény nem olyan meglepő, hiszen már hosszabb ideje kisebb mennyiségű felhasználások történnek az európai uniós forrásokból. Ez a tény azonban mostanra azt eredményezte, hogy a közszektorba való befektetések volumene például 53,5 százalékkal csökkent – említette az AKCENTA CZ devizapiaci elemzése.

09.12.

Hajdú-Bihari Napló

Csökkentek idén a beruházások

A beruházások Magyarországon jelentősen csökkentek a legfrissebb adatok szerint. Az idei esztendő második negyedében éves viszonylatban 20 százalékos csökkenés történt. Az első negyedévhez hasonlítva 0,8 százalékos volt a csökkenés. Ez a nem túl biztató eredmény nem olyan meglepő, hiszen már hosszabb ideje kisebb mennyiségű felhasználások történnek az európai uniós forrásokból. Ez a tény azonban mostanra azt eredményezte, hogy a közszektorba való befektetések volumene például 53,5 százalékkal csökkent – említette az Akcenta devizapiaci elemzése.

09.12.

ProfitLine

Heti devizapiaci elemzés: Lényeges változtatások nélkül zajlott az EKB szeptemberi ülése

A fogyasztói árindex augusztusban -0,1% é/é volt. A kereskedelmi mérleg júliusban 662 millió euró volt. A bruttó hazai termék a II. negyedévben +1 % né/né és + 2,6% é/é volt. A kiskereskedelmi bevétel júliusban +3,8% é/é volt.

09.13.

Tőzsdefórum

Szűk sávban lavírozott a forint

Tovább erősödött a forint az euróval szemben

A forint-euró árfolyam a múlt hét első felében szinte változatlan maradt, a kereskedés a 309,5 HUF/EUR érték körül folyt. Szerdán a forint erősödni kezdett és csütörtökre, bár csak rövid időre is, de elérte a 307,7 HUF/EUR szintet. Az esti zárásnál az árfolyam a 308 HUF/EUR határon állt meg.

 

09.26.

Tőzsdefórum

Innen indul a forint a héten

Rosszul indult az előző hét

A hét első felében a forint az euróval szemben nem teljesített jól. Hétfőn a 308 forint/euró határ fölé lépett, kedden pedig a gyengülés a 309,8 forint/euró szint felé sodorta. Végül a gyengülő trend megfordult, és a forint korrigálta veszteségeit. Szerda este a FED ülésének hatására 307 forint/euró szintre erősödött, amire az elmúlt 7 hónapban nem volt példa.

 

RozbalitZabalit

2016. augusztus

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

08.19.

ProfitLine

Tovább mélyül a defláció Magyarországon

 

A KSH kedden nyilvánosságra hozta a júliusi fogyasztói árak alakulásait. Az árindex 0,2%-kal csökkent a hónapban, ami éves szinten 0,3%-ot jelent. Ez egyrészt elmarad az elvárttól, másrészt deflációt jelez. Ez az árcsökkenés sok fejfájást okoz a központi banknak, ugyanis az ő célja, hogy tartsák a 3%-os inflációs célt. Ugyanakkor kérdéses, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között szükséges-e aggódnunk amiatt, hogy nincs árnövekedés, sőt, bizonyos esetekben csökkenés figyelhető meg.

 

08.18.

Tőzsdefórum

Rettegjünk-e a mélyülő deflációtól?

 

A KSH kedden nyilvánosságra hozta a júliusi fogyasztói árak alakulásait. Az árindex 0,2%- kal csökkent a hónapban, ami éves szinten 0,3%-ot jelent. Ez egyrészt elmarad az elvárttól, másrészt deflációt jelez. Ez az árcsökkenés sok fejfájást okoz a központi banknak, ugyanis az ő célja, hogy tartsák a 3%-os inflációs célt. Ugyanakkor kérdéses, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között szükséges-e aggódnunk amiatt, hogy nincs árnövekedés, sőt, bizonyos esetekben csökkenés figyelhető meg - írja elemzésében az Akcenta CZ.

 

08.17.

ProfitLine

Emelkedő infláció várható

 

A fogyasztói árak júliusban deflációt mutattak. Ezek éves hasonlatban nagyobb mértékben csökkentek az elvárásokhoz képest (0,3%-kal a várt 0,1% helyett), de ősszel vagy a téli hónapokban a trend megfordulhat. Az infláció valószínűleg emelkedni fog, de dinamikája gyenge lesz. A maginfláció jelenleg viszonylag stabil, júliusban 1,3% volt - adta hírül az Akcenta.

 

08.17.

ProfitLine

Nyereséges a forint

 

A héten a forint volatilitása az euróval szemben ismét alacsony volt. Az árfolyam a 309,8 – 311,3 HUF/EUR szinten stabilizálódott és a csütörtöki nap végén a 310 HUF/EUR értéken volt. Jelenleg most a legerősebb a forint az utóbbi két hónap alatt.

 

08.17.

infovilág

Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban

A kis- és középvállalatokat sem kímélő, új és újabb válságokkal küszködik Európa. Mit tehet ilyenkor egy kkv? Megtakaríthat-e akár egy évi munkabért elbocsátások nélkül? A pénzpiaci bizalmatlanságokról és a kkv-k devizapiaci lehetőségeiről Garbár Istvánnal, az Akcenta CZ magyarországi és szlovákiai üzleti vezetőjével beszélgetett tudósítónk.

 

08.15.

Tőzsdefórum

Erős szinten ragadt meg a forint

 

A múlt héten a forint volatilitása az euróval szemben ismét alacsony volt. Az árfolyam a 309,8 – 311,3 HUF/EUR szinten stabilizálódott és a csütörtöki nap végén a 310 HUF/EUR értéken volt. Jelenleg most a legerősebb a forint az utóbbi két hónap alatt.

 

08.10.

Privátbankár.hu 

Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban

 

Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli. Mit tehet ilyenkor egy kkv? Hogy spórolhat akár egy éves munkabért, elbocsátások nélkül? A pénzpiaci bizalmatlanságokról és a kkv-k devizapiaci lehetőségeiről Garbár Istvánnal, az AKCENTA CZ magyarországi és szlovákiai üzleti vezetőjével beszélgettünk

 

08.09.

ProfitLine

Felfelé húzza az ipar Magyarországot

 

A júliusi PMI (53,8 pont) adat szerint az ipari termelés az év második felében növekedni fog - elemzett az Akcenta.

 

08.09.

ProfitLine

Stabil a forint az euróval szemben

 

A forint augusztus első hetében az euróval szemben stabilan a 311 HUF/EUR értéken volt - tájékoztatott az Akcenta.

 

08.09.

ProfitLine

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv

 

„A magyar gazdaság számára az ipar mellett nagyon fontos a fogyasztók étvágya. A munkanélküliség folyamatos csökkenése és a nagyon alacsony infláció alkalmas feltételek a háztartások fogyasztásának emelkedésére” – vélekedik az AKCENTA CZ devizapiaci elemzője.

 

08.08.

Tőzsdefórum

Még mindig csúcsközelben a forint

 

 

Az Akcenta elemzésével kiderítjük, hogy teljesített a forint múlt héten.

RozbalitZabalit

2016. július

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

07.27.

ProfitLine

Tartós lesz Magyarországon az árszínvonal növekedése

Kisebb mozgások a forint árfolyamain

Az EKB alacsonyan tartja az alapkamatot

Hosszú távú lesz az árszínvonal növekedése

07.26.

Trend FM online

Mire számítsunk a piacokon?

Kis mértékű mozgolódás jellemezte a forint árfolyamát, az EKB döntésére azonban még sokat kell várni az AKCENTA CZ elemzője szerint.

07.26.

Tőzsdefórum

Nem szaladt el a forint a múlt héten

Májusban az átlagbérek 6 százalékkal, azaz 262,100 forintra növekedtek. Közben a német ZEW gazdasági indexe 19,2 pontról -6,8 pontra esett, ami 2012 novembere óta a legalacsonyabb érték. Emellett az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az alapkamatokat - tudtuk meg az Akcenta elemzéséből.

07.26.

FerlingPR.com

Közösségi élmények az AKCENTA CZ-vel

Az elmúlt hetekben még szorosabbra fűztük kapcsolatunkat ügyfelünkkel, az AKCENTA CZ-vel, hiszen az eddigi komplex stratégiai támogatáson túl nemcsak kezünkbe vettük közösségi oldala menedzselését, hanem egy villámlátogatás keretében el is utaztunk csehországi székhelyére.

07.26.

Tőzsdefórum

A jegybanki döntés húzhatja a forintot

A legjobban várt hír ma a jegybanki kamatdöntés. Bár az előrejelzések szerint nem lesz változás, a hír hatással lehet a forint árfolyamára is.

07.19.

Tőzsdefórum

Erre mozdulhat a forint nyáron

Az elkövetkezendő hónapokban továbbra is jelentősen érzékelhetőek lesznek a Brexit hatásai. A következő tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között kulcsfontosságúak lesznek, ugyanis azokon dől majd el, mennyire marad szoros a gazdasági együttműködés - írja az AKCENTA CZ elemzése.

07.19.

Trend FM online

Akcenta: mi mozgatja a forintot a nyár folyamán?

Az elkövetkezendő hónapokban továbbra is jelentősen érzékelhetőek lesznek a Brexit hatásai. A következő tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között kulcsfontosságúak lesznek, ugyanis azokon dől majd el, mennyire marad szoros a gazdasági együttműködés.

07.16.

Tőzsdefórum

Erősen kezdte a hetet a forint

Az AKCENTA CZ segítségével megnéztük, milyen hete volt a forintnak.

07.15.

news4business

Akcenta: Cseh gasztronómiai élmények az AKCENTA CZ-vel

A tavalyi évhez hasonlóan idén is kötetlen hangulatban telt az AKCENTA CZ hagyományos, éves partnertalálkozója.

07.15.

news4business

Akcenta: Újra Ba1 minősítést kapott Magyarország

A brit jegybank (BoE) kamatait változatlanul 0,5%-on hagyta, pedig a piac a kamatok 0,25%-os csökkentésére várt.

07.12.

ProfitLine

A Brexit következményei messzire nyúlnak - heti devizapiaci elemzés

A kiskereskedelmi bevétel májusban +6,8% é/é volt. Az ipari termelési index májusban +9,2% é/é volt. Az állami költségvetés az első negyedévben 11 milliárd forint többletet mutatott, ami a GDP 0,1%-a.

07.12.

Tőzsdefórum

Nyugis hete volt a forintnak

Az AKCENTA CZ segítségével megnéztük, milyen hete volt a forintnak.

07.12.

Trend FM

Hogyan érinti a britek Európai Unióból való kilépése az AKCENTA CZ-t és a Ledker Kft.-t?

AKCENTA CZ és Ledker Kft. interjú

07.07.

FerlingPR.com

Cseh gasztroélmények AKCENTA CZ módra

Kiváló cseh sörök és nemzeti ételkülönlegességek társaságában, kötetlen hangulatban telt ügyfelünk, az AKCENTA CZ hagyományos, éves partnertalálkozója. A Budapesti Cseh Sörfesztiválon megrendezett esemény a gasztronómiai élmények átélése mellett a partnerkapcsolatok megerősítését is szolgálta.

07.04.

Tőzsdefórum

Kezdhetünk hozzászokni a gyengébb forinthoz

Az Akcenta elemzésével kiderítjük hogy teljesített a forint múlt héten.

07.04.

Gépnarancs

Gyengülő forint a Brexit miatt

A múlt heti Brexit népszavazás után a forint gyengült, nagy kilengések kísérték az árfolyamot, de ezen a héten stabilizálódott a helyzet.

07.04.

888.hu

Hiába a Brexit, erősödhet a forint

A Brexit ellenére sem vár forintgyengülést, sőt inkább a magyar deviza erősödését valószínűsíti Milan Cerman, az Akcenta Cz cseh fizetési szolgáltató és devizakereskedő cég igazgatótanácsának elnöke.

07.04.

Magyar Idők online

További forinterősödés jöhet

A brit népszavazás eredményének fényében sem vár forintgyengülést, sőt inkább a magyar deviza erősödését valószínűsíti a lapunknak nyilatkozó szakember. Milan Cerman, az Akcenta Cz cseh fizetési szolgáltató és devizakereskedő cég igazgatótanácsának elnöke szerint a magyar térségben nagy lehetőségeik vannak az olyan szolgáltatóknak, amelyek a kis cégeket célozzák meg olyan pénzügyi megoldásokkal, amelyeket a nagybankoknak már nem éri meg nyújtani.

07.04.

Magyar Idők

További forinterősödés jöhet

A brit népszavazásnak hosszú távon minden bizonnyal nem lesz hatása a hazai fizetőeszközre

07.02.

Zetapress

Cseh gasztronómia AKCENTA CZ-vel

A tavalyi évhez hasonlóan idén is kötetlen hangulatban telt az AKCENTA CZ hagyományos, éves partnertalálkozója. Erről a nagyszerű cseh sörök és cseh nemzeti ételkülönlegességek mellett az ismeretterjesztő játék és a nyeremények gondoskodtak.

07.01.

Tőzsdefórum

A forint sem bírja a nyomást

Nagy-Britannia és Észak-Írország Európai Unión belül töltött napjai meg vannak számlálva. Az Egyesült Királyság 1973 óta az EU tagja, azonban a múlt csütörtöki népszavazás eredményei alapján erősen valószínűsíthető, hogy legkésőbb 2018-ban kilép belőle. Az Európai Unióból való kilépés mellett Anglia és Wales polgárai tették le a voksot. Az Európai Unióban való bennmaradásra szavaztak Észak-Írország és Skócia lakosai - áll az AKCENTA CZ elemzésében.

07.01.

ProfitLine

Menedékbe vonultak a piaci szereplők a Brexit miatt

Nagy-Britannia és Észak-Írország Európai Unión belül töltött napjai meg vannak számlálva. Az Egyesült Királyság 1973 óta az EU tagja, azonban a múlt csütörtöki népszavazás eredményei alapján erősen valószínűsíthető, hogy legkésőbb 2018-ban kilép belőle. Az Európai Unióból való kilépés mellett Anglia és Wales polgárai tették le a voksot. Az Európai Unióban való bennmaradásra szavaztak Észak-Írország és Skócia lakosai.

RozbalitZabalit

2016. június

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

06.28.

Tőzsdefórum

Mi lehet az MNB terve?

Tartotta a kamatot múlt héten az MNB. Vajon mi lesz a következő jegybanki lépés? Az Akcenta elemzése erre keresi a választ.

06.25.

Tőzsdefórum

Mindenre fel akar készülni a Fed

A régóta tartó kísérletezgetés az alacsony kamatlábakkal, és a fokozott mértékű pénznyomtatás utólagos negatív hatásai egyre jobban megmutatkoznak a gazdasági adatokban, illetve a központi bankok monetáris politikájában. Úgy tűnik, hogy a FED-nek nincs konkrét elképzelése arról, hogyan alakul majd az amerikai gazdaság. Ez azért jelent problémát, mert a bank jövőbeni döntéseit csak makrogazdasági adatokra tudja alapozni, ezek az adatok azonban sokszor ellentmondásosak, illetve csak bizonytalan becslések leszűrésére alkalmasak.

06.25.

ProfitLine

Növekvő globális kockázatok miatt szigorít a FED

A régóta tartó kísérletezgetés az alacsony kamatlábakkal, és a fokozott mértékű pénznyomtatás utólagos negatív hatásai egyre jobban megmutatkoznak a gazdasági adatokban, illetve a központi bankok monetáris politikájában. Úgy tűnik, hogy a FED-nek nincs konkrét elképzelése arról, hogyan alakul majd az amerikai gazdaság. Ez azért jelent problémát, mert a bank jövőbeni döntéseit csak makrogazdasági adatokra tudja alapozni, ezek az adatok azonban sokszor ellentmondásosak, illetve csak bizonytalan becslések leszűrésére alkalmasak.

06.23.

Elemzésközpont

Nem járnának jól a britek a Brexittel

A brit gazdaságot rövid- és hosszútávon is inkább negatív hatások érhetik az Európai Unió elhagyásával az Akcenta CZ elemzője szerint.  A kilépést nem csak a szigetország, de más európai államok is megszenvednék. Bár a magyar gazdaságot csak korlátozottan érintené a Brexit, a forint gyengülésével számolnunk kell.

06.23.

Beszerzés.hu

Mi várható a gazdaságban, ha jön a Brexit?

A brit gazdaságot rövid- és hosszútávon is inkább negatív hatások érhetik az Európai Unió elhagyásával. A kilépést nem csak a szigetország, de más európai államok is megszenvednék. Bár a magyar gazdaságot csak korlátozottan érintené a Brexit, a forint gyengülésével számolnunk kell.

06.22.

Tőzsdefórum

A forint is gyengélkedhet ha beüt a Brexit

 

A brit gazdaságot rövid- és hosszútávon is inkább negatív hatások érhetik az Európai Unió elhagyásával. A kilépést nem csak a szigetország, de más európai államok is megszenvednék. Bár a magyar gazdaságot csak korlátozottan érintené a Brexit, a forint gyengülésével számolnunk kell.

06.20.

Magyar Idők online

Nem várható kamatváltozás

Nem érdemes meglepetésre számítani a keddi kamatdöntő üléstől, a küszöbönálló brit népszavazás ugyanis előre nem látható kockázatokat hordoz a magyar gazdaságra nézve is. Ezt mérlegelnie kell a monetáris tanácsnak, így vélhetően inkább a kivárás mellett dönt.

06.20.

Magyar Idők

Nem várható kamatváltozás

Nem érdemes meglepetésre számítani a keddi kamatdöntő üléstől, a küszöbönálló brit népszavazás ugyanis előre nem látható kockázatokat hordoz a magyar gazdaságra nézve is. Ezt mérlegelnie kell a monetáris tanácsnak, így vélhetően inkább a kivárás mellett dönt.

06.17.

Tőzsdefórum

Nem bírt az euróval a forint

 

Veszteségekkel zárta a hetet a forint

06.13.

Tőzsdefórum

Rég mutatott ekkora erőt a forint

 

A forintnak a hét elején sikerült megőriznie múlt heti nyereségeit. Az első néhány napban a forintot erősödő trend kísérte, amelynek köszönhetően az árfolyam elérte a 309,8 forint/euró értéket. Április közepe óta ez a legerősebb értéknek számít. Csütörtökön ez az irány megfordult és a nap végén a 311,3 forint/euró szinten zárt az árfolyam - tudtuk meg az Akcenta elemzéséből.

06.08.

Tőzsdefórum

Nem győzi meg a befektetőket az EKB

 

Az EKB legutóbbi, csütörtöki ülésén a várakozásokkal ellentétben nem történt jelentős bejelentés, ugyanis a Bank nem változtatott monetáris politikáján. Arra utaló jelek, hogy az EKB a közeljövőben vezetne be új intézkedéseket, szintén nem voltak, olvasható az Akcenta CZ elemzésében.

06.07.

Tőzsdefórum

A dollár mozgatta meg a forintot

 

Az Akcenta segítségével megnéztük, hogy teljesített a forint az elmúlt héten.

06.02.

Hajdú-Bihari Napló

Utoljára csökkent a kamat

A jelen kamatszint miatt az infláció sem fog nagymértékben változni a közeljövőben.

06.01.

MagyarOnline

Utoljára csökkent az alapkamat

A tavaszi sokszoros alapkamat csökkentés után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy döntött, felhagy a módosításokkal, valamint nem lazítja tovább monetáris politikáját sem. A jelenlegi kamatszint miatt az infláció sem fog nagymértékben változni a közeljövőben.

RozbalitZabalit

2016. május

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

05.30.

Trend FM online

 

Változatos volt a hét a forint számára

Változatos volt a hét a forint árfolyamainak számára, az MNB kamatcsökkentési ciklusa lezárult.

05.29.

Tőzsdefórum

 

Az MNB népszerűségébe kerülhetnek intézkedései

A tavaszi sokszoros alapkamat csökkentés után a Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, felhagy a módosításokkal, valamint nem lazítja tovább monetáris politikáját sem. A jelenlegi kamatszint miatt az infláció sem fog nagymértékben változni a közeljövőben.- áll az Akcenta elemzésében.

05.25.

Trend FM online

 

Megnégyszerezte hasznát a kkv-k devizaspecialistája

 

Sikeresen alakult a 2015-ös év a devizaváltásra specializálódott AKCENTA CZ számára, amely elsősorban kis- és középvállalatoknak nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. A cég vezető pozíciót foglal el a nem banki, közép-európai devizapiaci kereskedők között, és forgalma dinamikusan növekszik. Ezt mutatja az is, hogy több mint 26 millió korona (közel 304 millió forint) haszonnal zárta az évet az AKCENTA CZ, nemzetközi forgalma pedig közel egy milliárd forint volt.

05.21.

Tőzsdefórum

 

A felminősítés hozta meg a forint erejét

 

Lassú hete volt a forintnak egészen tegnapig, mikor is felminősítette országunkat a Fitch Raitings. Nézzük meg az Akcenta segítségével, mi történt a héten devizánkkal.

05.19.

Délmagyarország Online

 

4 hónapos mélyponton a forint: ne most vegyen a nyaraláshoz eurót!

 

Nem érdemes a devizapiaci elemzők szerint most megvásárolni a nyaralásra szánt eurót. A forint pénteken négy hónapos mélypontra zuhant a külföldi valutával szemben, és a következő hetekben sem várható jelentős erősödése.

05.19.

Délmagyarország

 

Négy hónapos mélyponton a forint - Várjunk a nyaralásra szánt valutavasárlással

Nem érdemes a devizapiaci elemzők szerint most megvásárolni a nyaralásra szánt eurót. A forint pénteken négy hónapos mélypontra zuhant a külföldi valutával szemben, és a következő hetekben sem várható jelentős erősödése.

05.18.

Tőzsdefórum

 

Mit művelnek a világ jegybankjai?

Amennyiben a Japán Központi Banknak (BoJ) nem kedvez a japán jen (JPY) erősödése, abban az esetben az elkövetkező hónapokban kénytelen lesz monetáris politikáját tovább lazítani annak érdekében, hogy megakadályozza a JPY erősödését. Pár hónapos viszonylatban ez a feltételezett lépés az USD/JPY devizapáron is tükröződni fog. Következésképpen a forint a következő 3-6 hónapban erősödhet a jennel szemben.

05.17.

Tőzsdefórum

 

Megrogyott múlt héten a forint

Mozgalmas hete volt a forintnak. Az Akcenta segítségével nézzük át, hogy teljesített a múlt héten a forint.

05.03.

Tőzsdefórum

 

Gyengébb forintra hajt a jegybank

Vajon továbbra is az eddigi hatást éri el az MNB a kamatcsökkentéssel, vagy árnövekedés következik majd, ami elősegíti a 3 százalékos inflációs cél elérését? Márciusban az árak alakulásánál fél év elteltével ismét defláció volt megfigyelhető. Főként a külső és belső gazdasági tényezők együttes alakulása járult hozzá ahhoz, hogy a közeljövőben nem valószínű, nem várható rövidtávú áremelés.

RozbalitZabalit

2016. április

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

04.30.

Tőzsdefórum

 

Megizzasztották a forintot

Mozgalmas hete volt a forintnak. Az Akcenta segítségével nézzük át, hogy teljesített a héten a forint.

04.22.

Tőzsdefórum

 

Erős kezdés után kilengések - a forint hete

Erős volt a volatilitás a hét második felében. Így teljesített a forint - áll az Akcenta elemzésében.

04.22.

Tőzsdefórum

 

Erőt mutathat végre a dollár?

Tegnap tartotta az EKB a kamatdöntő ülését, a jegybank nem változtatott az irányadó rátán. Az ülés közben erősödni kezdett az euró, majd a sajtótájékoztató alatt elérte az 1.14-es szintet - tette hozzá Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

04.21

Tőzsdefórum

 

A központi és kereskedelmi bankok harca

Abban az esetben, ha a befektető számára már nem kifizetődő a bankban tartania letéteit, könnyen dönthet más, alternatív módszer mellett, például maga őrizheti a pénzét. A központi bankok viszont továbbra is a konzervatív megközelítéssel számolnak, miszerint az emberek megtakarításaikat otthagyják a "biztos kikötőkben", olvasható az Akcenta CZ elemzésében.

04.21

OrientPress

 

Magas infláció a kockázatos alapokkal szemben

Abban az esetben, ha a befektető számára már nem kifizetődő a bankban tartania letéteit, könnyen dönthet más, alternatív módszer mellett, például maga őrizheti a pénzét. A központi bankok viszont továbbra is a konzervatív megközelítéssel számolnak, miszerint az emberek megtakarításaikat otthagyják a „biztos kikötőkben“.

04.18.

Beszerzés.hu

 

Külföldi valutás beszerzési tárgyalások előtt jó tudni!

Az MNB jelentősen enyhítette monetáris politikáját. Milyen hatással lesz ez a forintra?

Az MNB rendszeresen megerősíti kijelentését, miszerint a forint árfolyamára vonatkozóan nem határozott meg konkrét célt. Ennek ellenére, az elmúlt 9 hónap alatt a forint euróval szembeni kereskedésén észrevehető, hogy amikor az árfolyam 310 HUF/EUR szint alá csökkent, az MNB mindig új kijelentéssel állt elő a monetáris politika további enyhítésével kapcsolatban.

04.14.

Magyar Idők online

 

Összhangban a jegybank -Folytatódhat az MNB által márciusban elkezdett kamatcsökkentés

 

A jegybank döntéshozó testületének minden tagja egyetértett a kamatvágások márciusi újraindításában, mindössze a mértékben volt némi véleménykülönbség. Az ülésről tegnap kiadott jegyzőkönyv alapján újabb megerősítést nyert az a piaci várakozás, miszerint április után is folytatódhat a kamatcsökkentés, különösen annak tükrében, hogy az erős forint sem támogatja az inflációs cél elérését.

04.14.

Magyar Idők

 

Folytatódhat az MNB által márciusban elkezdett kamatcsökkentés - Összhangban a jegybank

A jegybank döntéshozó testületének minden tagja egyetértett a kamatvágások márciusi újraindításában, mindössze a mértékben volt némi véleménykülönbség. Az ülésről tegnap kiadott jegyzőkönyv alapján újabb megerősítést nyert az a piaci várakozás, miszerint április után is folytatódhat a kamatcsökkentés, különösen annak tükrében, hogy az erős forint sem támogatja az inflációs cél elérését.

04.12.

Trend FM

 

Egyre több kis- és közepes vállalkozás fordul a devizautalás során az AKCENTA CZ-hez

 

04.12.

Privátbankár

 

Száguldott az olaj, esett a BUX, előzni készül a Mercedes

Izgalmas tőzsdenap volt a mai is, de a BUX index megint alulteljesített és határozottan esett. Az olaj hatalmasat vágtázott, a fejlett piaci tőzsdeindexek viszont emelkedtek. Az IMF borús világgazdasági prognózisa sem tudta lehűteni a kedélyeket. A Mercedes átveheti a vezetést a BMW-től.

04.12.

Tőzsdefórum

 

Az MNB-nek nem tetszik az erős forint

Az MNB rendszeresen megerősíti kijelentését, miszerint a forint árfolyamára vonatkozóan nem határozott meg konkrét célt. Ennek ellenére, az elmúlt 9 hónap alatt a forint euróval szembeni kereskedésén észrevehető, hogy amikor az árfolyam 310 HUF/EUR szint alá csökkent, az MNB mindig új kijelentéssel állt elő a monetáris politika további enyhítésével kapcsolatban - áll az Akcenta elemzésében.

04.12.

Tőzsdefórum

 

Rápihent a forint a hétre

Nyugodt kereskedés, semmi kapkodás. Így teljesített a forint az elmúlt hét során- áll az Akcenta elemzésében.

04.11.

Tőzsdefórum

 

Az euró a dollár fölébe kerekedhet

Az Akcenta igazgatója szerint a dollár gyengülni fog a következő időszakban. A FED nem tudja a kamatot a tavaly év végi szintnek megfelelően emelni, miközben az EKB kiterjesztette az eszközvásárlási programot. A cég 1,17-re várja a devizakeresztet, most már 1,14 felett járunk.

04.11.

Elemzésközpont

 

Nem tágul a kamatolló, így 1,17 felé veheti az irányt az euró/dollár

Az Akcenta igazgatója szerint a dollár gyengülni fog a következő időszakban. A FED nem tudja a kamatot a tavaly év végi szintnek megfelelően emelni, miközben az EKB kiterjesztette az eszközvásárlási programot. A cég 1,17-re várja a devizakeresztet, most már 1,14 felett járunk.

04.11.

Gazdaság TV

 

Nem tágul a kamatolló, így 1,17 felé veheti az irányt az euró/dollár

Az Akcenta igazgatója szerint a dollár gyengülni fog a következő időszakban. A FED nem tudja a kamatot a tavaly év végi szintnek megfelelően emelni, miközben az EKB kiterjesztette az eszközvásárlási programot. A cég 1,17-re várja a devizakeresztet, most már 1,14 felett járunk.

04.02.

Magyar Hírlap online

 

Erősödnek a kapcsolatok a visegrádi országok között

Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország hasonló adottságokkal rendelkezik a gazdasági helyzetét tekintve, az ipar elsődlegessége és a Németországhoz fűződő erős kereskedelmi kapcsolat jellemzi őket.

04.02.

Magyar Hírlap

 

Erősödnek a kapcsolatok a visegrádi országok között

A legjelentősebb külkereskedelmi partner Németország, még mindig meghatározó a gazdasági befolyása

Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország hasonló adottságokkal rendelkezik a gazdasági helyzetét tekintve, az ipar elsődlegessége és a Németországhoz fűződő erős kereskedelmi kapcsolat jellemzi őket.

04.02.

Tőzsdefórum

 

A V4-ek legnagyobb kihívása

Az utóbbi időkben egyre intenzívebbé váltak a tárgyalások a visegrádi országok között, melyet Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkot. Az említett országok közelmúltjában sok a közös pont, de vajon milyen ezen államok között a gazdasági integráció, és milyen változások történtek ebbe az irányba az elmúlt két évtizedben?

04.02.

ProfitLine

 

Erősödő gazdasági kapcsolat a V4-ek között

Az utóbbi időkben egyre intenzívebbé váltak a tárgyalások a visegrádi országok között, melyet Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkot. Az említett országok közelmúltjában sok a közös pont, de vajon milyen ezen államok között a gazdasági integráció, és milyen változások történtek ebbe az irányba az elmúlt két évtizedben?

RozbalitZabalit

2016. március

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

03.25.

Tőzsdefórum

 

Az MNB cibálta a héten a forintot

A forint gyengüléséhez nagyban hozzájárult az MNB intézkedése. Január vége óta nem volt ilyen gyenge a hazai fizetőeszköz. A dollárhoz viszonyítva is hasonló forgatókönyv volt megfigyelhető.

03.24.

Tőzsdefórum

 

Meddig hajlandó elmenni az EKB?

Az EKB új intézkedései egyértelműen jelentősnek tekinthetőek, a kérdés azonban továbbra is az, hogy ennek milyen reális hatása lesz a gazdaságra. Európát már hosszabb ideje elárasztja az olcsó pénz, valamint a hitelezési aktivitás határokba ütközik. Ennek oka a hitelezhető projektek mennyisége.

03.21.

news4business

 

Akcenta: Mérsékelt mozgások a fő devizapárokon

A forint az euróval szemben a múlthéten gyengült, az amerikai dollárral szemben viszont erősödött.

03.21.

Magyar Idők online

 

A bizonytalan fed lépésein múlhat a forint árfolyamának alakulása

Úgy tűnik, a nemzetközi porondon az amerikai jegybank marad a döntő szereplő a forintárfolyam meghatározásában, miután a várakozásokat meghaladó európai lépések sem tudtak érdemi elmozdulást előidézni a kereskedésben. Mindez azonban újabb bizonytalanságokat is eredményez, mivel látszólag a Fed sem tud döntésre jutni a követendő kamatpályát illetően.

03.21.

Tőzsdefórum

 

Mozgalmas hete volt a forintnak

 

Mérsékelt mozgások a fő devizapárokon

 

03.21.

news4business

 

Akcenta: Bizonytalan kilátások a devizapiacon

2015 a várakozások éve volt, 2016 pedig egyelőre a bizonytalanságok időszakának tűnik. 

03.21.

Magyar Idők

 

A bizonytalan Fed lépésein múlhat a forint árfolyamának alakulása

Úgy tűnik, a nemzetközi porondon az amerikai jegybank marad a döntő szereplő a forintárfolyam meghatározásában, miután a várakozásokat meghaladó európai lépések sem tudtak érdemi elmozdulást előidézni a kereskedésben. Mindez azonban újabb bizonytalanságokat is eredményez, mivel látszólag a Fed sem tud döntésre jutni a követendő kamatpályát illetően.

03.16.

Tőzsdefórum

 

Kiszámíthatatlan az idei év a devizapiacon

 

2015 a várakozások éve volt, 2016 pedig egyelőre a bizonytalanságok időszakának tűnik. Nehéz előre meghatározni, hogy a FED vajon folytatja-e a megkezdett kamatemelést, és az EKB tovább lazít-e monetáris politikáján. Sok kérdést vet fel a kínai gazdaság alakulása is, melynek hatását a devizapiacra pillanatnyilag nem lehet megjósolni - áll az Akcenta elemzésében.

03.13.

ProfitLine

 

Ezért hullámzott ennyire a forint árfolyama

 

A forint árfolyama az euróval szemben az utóbbi napokban hullámzó volt. A hét elején gyengült, kedden délután megfordult a trend, majd szerdán törölte veszteségeit a hazai fizetőeszköz. Csütörtökön ismét eladási nyomás alá került, és a késő délutáni órákra az árfolyam elérte a 311,3 HUF/EUR szintet.

03.12.

Tőzsdefórum

 

Mozgalmas hete volt a forintnak

A forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben az utóbbi napokban hullámzó volt - áll az AKCENTA CZ elemzésében.

03.07.

Tőzsdefórum

 

Nagyon labilis volt múlt héten a forint

 

A forintárfolyam az euróval szemben a múlt héten változékonyan alakult. A hét elején a hazai fizetőeszköz nyereséges volt, kedden elérte a 308,5 HUF/EUR szintet. Az erős értékét nem sokáig tartotta meg, és szerdán visszaállt a 310 HUF/EUR határra. Csütörtök ismét kedvezett a forintnak, így a 17 órai zárásnál 308,8 HUF/EUR volt az árfolyam.

RozbalitZabalit

2016. február

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

02.26.

news4busines

 

Akcenta: Még várat magára a monetáris politika szigorítása

A pénzügyi piacok figyelme jelenleg arra összpontosul, hogy milyen eltérések tapasztalhatóak a világ központi bankjainak monetáris politikához való hozzáállásában.

02.22.

Magyar Idők online

 

Valószínűleg kivár az MNB - Az év második felében merülhet fel komolyabban a kamatvágás kérdése

 

Holnap tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Kicsi az esélye a kamatvágásnak, az azonban egyre tisztábban látszik, hogy az infláció elmarad attól, amit korábban a jegybank várt, így szükség lehet újabb lépésekre, akár már márciusban.

02.22.

Elemzésközpont

 

Elemzők: Túlszárnyalta a várakozásokat a magyar gazdaság teljesítménye

 

 

02.22.

Magyar Idők

 

Valószínűleg kivár az MNB

Holnap tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Kicsi az esélye a kamatvágásnak, az azonban egyre tisztábban látszik, hogy az infláció elmarad attól, amit korábban a jegybank várt, így szükség lehet újabb lépésekre akár már márciusban.

02.19.

Elemzésközpont

 

Még várat magára a monetáris politika szigorítása

 

 

02.05.

ProfitLine

 

Rég volt ilyen erős szinteken a forint

 

A forint/euró árfolyamban ezen a héten nem történt jelentős változás. A forint az elmúlt napokban tartotta az előzőleg elért többé-kevésbé erős szintet. Az árfolyam a 309,3 – 312 HUF/EUR sávban mozgott. Csütörtökön a 310 HUF/EUR szinten zárt, utoljára 2015 decemberében volt ilyen erős a magyar deviza.

02.03.

Hajdú-Bihari Napló

 

Mi volt a devizapiacon az elmúlt egy hétben?

Az MNB arra szeretné a befektetőket ösztönözni, hogy forint alapú papírt vásároljanak.

02.02.

Hajdú Online

 

Mi volt a devizapiacon az elmúlt egy hétben?

Az MNB arra szeretné a befektetőket ösztönözni, hogy forint alapú értékpapírt vásároljanak.

02.01.

ProfitLine

 

Devizapiaci körkép - mitől megy, és merre?

 

A forinttal történő kereskedés a héten többé-kevésbé nyugodt volt. Hétfőn és kedden lényegesebb változások nélkül 312 HUF/EUR szint körül mozgott az árfolyam. Szerdán a forint enyhén gyengült, és veszteségeit csütörtökön tovább növelte. A nap végén 314,4 HUF/EUR volt az árfolyam.

RozbalitZabalit

2016. január

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

01.26.

Magyar Idők

 

Bizonytalan idők jönnek

Nagy mozgásokkal számolhatnak idén a befektetők a világ tőzsdepiacain - Csapkodó árfolyammozgásokra kell berendezkedniük a befektetőknek, a részvény- és kötvénypiacok az idén várhatóan jócskán megnövekedett kockázatot jelentenek. A piaci szakértő szerint az év elején még biztosan óvatosan kell bánni a részvényekkel, a hazai kötvények ellenben vonzó lehetőséget jelentenek.

01.26.

Magyar Idők online

 

Bizonytalan idők jönnek

Csapkodó árfolyammozgásokra kell berendezkedniük a befektetőknek, a részvény- és kötvénypiacok az idén várhatóan jócskán megnövekedett kockázatot jelentenek. A piaci szakértő szerint az év elején még biztosan óvatosan kell bánni a részvényekkel, a hazai kötvények ellenben vonzó lehetőséget jelentenek.

01.25.

ProfitLine

 

Az EKB nem változtatott monetáris politikáján

 

Az újévben január 21-én tartották az EKB első tanácskozását. Az elvárásoknak megfelelően az EKB nem változtatott monetáris politikáján.

01.25.

Elemzésközpont

 

Mennyiségi lazításra készül az EKB?

 

Az újévben január 21-én tartották az EKB első tanácskozását. Az elvárásoknak megfelelően az EKB nem változtatott monetáris politikáján.

01.22.

Elemzésközpont

 

Ki csillapíthatja a kedélyeket Kínában?

 

Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.

01.22.

ProfitLine

 

Ki és hogyan csillapíthatja a kedélyeket Kínában?

 

Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.

01.21.

ProfitLine

 

Ki csillapíthatja a kedélyeket Kínában? -elemzői vélemény

 

Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.

01.18.

ProfitLine

 

Negatív rekord volt a forint múlt heti teljesítménye

 

Gyengén indította a múlt hetet a forint, egy éves távlatban az egyik leggyengébb árfolyamát produkálta.

01.11.

PiacEsProfit.hu

 

Vigyázat! Csökken az előnyünk

 

Németország hagyományosan a legfontosabb exportpartnerünk, és az első számú befektető Magyarországon: a közvetlen külföldi tőke közel negyede jön innen, ami 3000-4000 aktív vállalatot jelent a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara adatai alapján. A német befektetésekben – más külföldi országokhoz képest – nagyon jelentős a feldolgozóipar súlya. Az idetelepült cégek fele tevékenykedik ebben az ágazatban, fele pedig a szolgáltatási és kereskedelmi szektorhoz köthető. Ebből is következik, hogy a német hátterű cégek nagyon jelentős szerepet töltenek be a hazai foglalkoztatottságban: míg a külföldi hátterű vállalatok közvetlenül mintegy 600 ezer embernek adnak munkát, ebből 250 ezren – több mint az összes multinacionális cég által foglalkoztatottak egyharmada – német társaságoknál dolgoznak.

01.05.

Gazdasági Rádió

 

A nap vendége - A külföldön dolgozó magyarok által Magyarországra utalt pénz az éves GDP három százalékát teszi ki 2.

 

01.05.

Gazdasági Rádió

 

A nap vendége - A külföldön dolgozó magyarok által Magyarországra utalt pénz az éves GDP három százalékát teszi ki 1.

 

2015

RozbalitZabalit

2015. december

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

12.22.

Magyar Hírlap

 

Alacsony alapkamattal és a növekedési hitelprogrammal

Az alacsony alapkamattal és a növekedési hitelprogrammal járult hozzá a Magyar Nemzeti Bank a gazdaság jobb teljesítményéhez. Újabb fellendülést hozhat a jövő nyár. Fokozatosan vezeti ki a növekedési hitelprogramot az MNB, így a vállalkozók még hatszázmilliárd forinthoz juthatnak 2016-ban. Folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint.

12.22.

Magyar Hírlap online

 

Kamatemelés Amerikából - A gazdasági válság hatásai nem gyűrűznek tovább

 

A Fed jövőbeni intézkedéseiből az amerikai dollár profitál majd - legalábbis erre számít az Akcenta CZ pénzügyi szolgáltató, amelynek szakértői úgy tartják: 2016-ban előreláthatólag három, a múlt hetihez hasonló 0,25 százalékos kamatemelés várható.

12.18.

Magyar Idők online

 

Nem fog fájni a Fed kamatemelése

Magyarország nem lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatemelésének vesztese – mondta tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ezzel együtt szerinte a kamatdöntés – ahogy a világgazdaság egészére – Magyarországra is hatni fog, versenyhelyzet áll elő, a tőke biztonságos befektetési lehetőségeket keres. A Fed magyar idő szerint szerda este jelentette be, hogy 2006 óta először, negyed százalékkal megemeli az alapkamatsávot, és további négy emelést irányzott elő a 2016–2017-es időszakra.

12.18.

Magyar Idők

 

Nem fog fájni a Fed kamatemelése

Magyarország nem lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatemelésének vesztese – mondta tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ezzel együtt szerinte a kamatdöntés – ahogy a világgazdaság egészére – Magyarországra is hatni fog, versenyhelyzet áll elő, a tőke biztonságos befektetési lehetőségeket keres. A Fed magyar idő szerint szerda este jelentette be, hogy 2006 óta először, negyed százalékkal megemeli az alapkamatsávot, és további négy emelést irányzott elő a 2016–2017-es időszakra.

12.14.

Magyar Idők online

 

Ismét gazdasági élénkítésre készülhet a jegybank

Aligha lesz érdektelen a monetáris tanács keddi találkozója, noha szinte kizárható, hogy idei utolsó kamatdöntő ülésén hozzányúlna az alapkamathoz a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a héten jelenteti meg a várhatóan visszavett növekedési előrejelzését. Eközben a piac további közvetett gazdaságélénkítő intézkedésekkel is számol.

12.14.

Magyar Idők

 

Ismét gazdasági élénkítésre készülhet a jegybank

Aligha lesz érdektelen a monetáris tanács keddi találkozója, noha szinte kizárható, hogy idei utolsó kamatdöntő ülésén hozzányúlna az alapkamathoz a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a héten jelenteti meg a várhatóan visszavett növekedési előrejelzését. Eközben a piac további közvetett gazdaságélénkítő intézkedésekkel is számol.

RozbalitZabalit

2015. november

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

11.13.

OrientPress

 

Lazít az EKB, szigorít a Fed

Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a monetáris bizottság tárgyalásán egyértelmû üzenetet küldött azzal kapcsolatban, hogy a Központi Bank aggódik az euróövezet jövõjét illetõen. Draghi elsõsorban a pénzügyi piacokat figyelmeztette, miszerint az EKB hajlandó a monetáris politika további lazítására decemberben.-tudatta az AKCENTA CZ szakértõje.

11.12.

24.hu

 

Az euróra nem vár fényes jövő mostanában

Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a monetáris bizottság tárgyalásán egyértelmű üzenetet küldött azzal kapcsolatban, hogy a Központi Bank aggódik az euróövezet jövőjét illetően. Draghi elsősorban a pénzügyi piacokat figyelmeztette, miszerint az EKB hajlandó a monetáris politika további lazítására decemberben.

11.12.

ProfitLine

 

Lazít az EKB, szigorít a Fed - mi lesz ebből?

Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a monetáris bizottság tárgyalásán egyértelmű üzenetet küldött azzal kapcsolatban, hogy a Központi Bank aggódik az euróövezet jövőjét illetően. Draghi elsősorban a pénzügyi piacokat figyelmeztette, miszerint az EKB hajlandó a monetáris politika további lazítására decemberben - olvasható az AKCENTA CZ devizapiaci elemzői véleményében.

11.12.

Elemzésközpont

 

Lazít az EKB, szigorít a Fed

Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a monetáris bizottság tárgyalásán egyértelmű üzenetet küldött azzal kapcsolatban, hogy a Központi Bank aggódik az euróövezet jövőjét illetően. Draghi elsősorban a pénzügyi piacokat figyelmezette, miszerint az EKB hajlandó a monetáris politika további lazítására decemberben.

11.09.

news4business

 

Akcenta: Javulhat a kkv-k exporttevékenysége

Augusztusban 143 milliárd forinttal növekedett a magyar kivitel, mint amennyi import érkezett, ami egy kicsit több, mint az előző évben.

11.06.

Elemzésközpont

 

Fed: Mikor jön el a kamatemelés ideje?

A monetáris politika normálizásának ideje még nem jött el, és ezt a Fed is jól tudja. A kérdés, hogy mikor jön el a megfelelő idő? Legnagyobb valószínűséggel a következő év első felében. Amennyiben az amerikai gazdasági adatok továbbra sem lesznek megfelelőek, akkor a kamatemelés 2016 második negyedévére várható az AKCENTA CZ elemzője szerint.

11.06.

infovilág

 

Mikor jön el a kamatemelés ideje?

A monetáris politika normálizásának ideje még nem jött el, és ezt a Fed, az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere) is jól tudja. A kérdés: mikor jön el a megfelelő pillanat? A legnagyobb valószínűséggel a jövő év első felében. Ha az amerikai gazdasági adatok továbbra sem lesznek megfelelőek, akkor a kamatemelés 2016 második negyedévére várható az Akcenta CZ elemzője szerint.

11.06.

ProfitLine

 

Fed: Mikor jön el a kamatemelés ideje?

A monetáris politika normalizálásának ideje még nem jött el, és ezt a Fed is jól tudja. A kérdés, hogy mikor jön el a megfelelő idő? Legnagyobb valószínűséggel a következő év első felében. Amennyiben az amerikai gazdasági adatok továbbra sem lesznek megfelelőek, akkor a kamatemelés 2016 második negyedévére várható - olvasható az AKCENTA CZ devizapiaci elemzői kommentárjában.

11.06.

humánpolitika

 

Mikor jön el a kamatemelés ideje?

A monetáris politika normálizásának ideje még nem jött el, és ezt a Fed is jól tudja. A kérdés, hogy mikor jön el a megfelelő idő? Legnagyobb valószínűséggel a következő év első felében. Amennyiben az amerikai gazdasági adatok továbbra sem lesznek megfeleőek, akkor a kamatemelés 2016 második negyedévére várható az AKCENTA CZ elemzője szerint.

11.06.

Világgazdaság

 

Aggódnak a térség cégei

Nőhet a hazai vállalatok exportja az amerikai Grant Thornton szerint, ezen belül a kis és közepes vállalatok kilátásai is kedvezők az Akcenta CZ előrejelzése alapján.

11.06.

Világgazdaság online

 

Aggódnak a térség cégei

Nőhet a hazai vállalatok exportja az amerikai Grant Thornton szerint, ezen belül a kis- és közepes vállalatok kilátásai is kedvezők az Akcenta CZ előrejelzése alapján.

11.03.

PiacEsProfit.hu

 

Csak nézik a csábító piacokat a cégek

A kkv-k többségében felismerik, hogy a külpiacok milyen óriási lehetőségeket kínálnak, de a többségükben semmit sem tesznek azért, hogy ki is törjenek Magyarországról, pedig bőven lenne erre lehetőségük AKCENTA CZ devizapiaci elemzője.

RozbalitZabalit

2015. október

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

10.31.

Magyar Idők

 

Erősödhet a kisebb cégek exporttevékenysége

Augusztusban 143 milliárd forinttal növekedett a magyar kivitel – szemben az importtal, amely csak kismértékben bővült –, és további felfutásra van lehetőség – áll az Akcenta CZ pénzpiaci kereskedőcég

felmérésében.

10.31.

Magyar Idők online

 

Erősödhet a kisebb cégek exporttevékenysége

Augusztusban 143 milliárd forinttal növekedett a magyar kivitel – szemben az importtal, amely csak kismértékben bővült –, és további felfutásra van lehetőség – áll az Akcenta CZ pénzpiaci kereskedőcég felmérésében.

10.29.

Rádió FM95

 

Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye…

 

10.13.

Gazdasági Rádió

Hogyan használják a kis- és közepes vállalkozások az AKCENTA CZ-t?

 

10.13.

Rádió88

 

Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye…

 

10.06.

DeHir

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein!

(módosított változat)

Debrecen – Hasznos információk külföldi utaláshoz és devizaváltáshoz kis- és középvállatoknak az AKCENTA CZ-től.

10.06.

DeHir

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein!

Debrecen – Hasznos információk külföldi utaláshoz és devizaváltáshoz kis- és középvállatoknak az AKCENTA CZ-től.

10.01.

Gazdasági Rádió

 

Garbár Stefán interjú

 

RozbalitZabalit

2015. szeptember

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

09.29.

Rádió FM95

 

Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye…

 

09.28.

humánpolitika

 

Kína: Válaszúton a gazdaság

Az elmúlt hetekben bejárta a világsajtót a kínai gazdaság lassulásának és tőzsdei mélyrepülésének híre. A helyi tőzsde drasztikus zuhanása miatt a kormány a jüan pozíciójának gyengítése mellett döntött, emellett növekszik az aggodalom az ingatlanbuborékkal kapcsolatban is.

09.25.

Szabolcs Online

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein

Hasznos információk külföldi utaláshoz és devizaváltáshoz kis- és középvállatoknak.

Az üzleti tevékenység során rengeteg költség terheli a kis- és középvállalkozásokat, így nem könnyű a talpon maradás, a hosszú távon sikeres működés. A külföldi utalások és a devizaváltás nyomán felmerülő költségek csökkentéséhez és a hatékonyság növeléséhez az AKCENTA CZ, Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye adott tippeket.

09.25.

Borsod Online

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein

Hasznos információk külföldi utaláshoz és devizaváltáshoz kis- és középvállatoknak.

Az üzleti tevékenység során rengeteg költség terheli a kis- és középvállalkozásokat, így nem könnyű a talpon maradás, a hosszú távon sikeres működés. A külföldi utalások és a devizaváltás nyomán felmerülő költségek csökkentéséhez és a hatékonyság növeléséhez az AKCENTA CZ, Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye adott tippeket.

09.24.

Fejér Megyei Hírlap Online

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein

Hasznos információk külföldi utaláshoz és devizaváltáshoz kis- és középvállatoknak.

Az üzleti tevékenység során rengeteg költség terheli a kis- és középvállalkozásokat, így nem könnyű a talpon maradás, a hosszú távon sikeres működés. A külföldi utalások és a devizaváltás nyomán felmerülő költségek csökkentéséhez és a hatékonyság növeléséhez az AKCENTA CZ, Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye adott tippeket.

09.23.

humánpolitika

 

FED - a várakozás folytatódik

A kamatemelés elhúzódik. A FED szeptemberi - immár hatodik idei - találkozóján az irányadó kamatlábat a 0 - 0,25%-os tartományban hagyta. A találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, mivel a kamatemelésre a korábbi elemzések csak 32%-os esélyt jósoltak.

09.23.

24.hu

 

A FED azért nem lép, mert nem engedheti meg magának a tévedést

A kamatemelés elhúzódik. A FED szeptemberi – immár hatodik idei – találkozóján az irányadó kamatlábat a 0 – 0,25 százalékos tartományban hagyta.  A találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, mivel a kamatemelésre a korábbi elemzések csak 32 százalékos esélyt jósoltak – állapítja meg az AKCENTA CZ elemzője, Novák Miroslav.

09.23.

ProfitLine

 

Devizapiaci elemzői vélemény a Fed döntéséről

A kamatemelés elhúzódik. A FED szeptemberi - immár hatodik idei - találkozóján az irányadó kamatlábat a 0-0,25%-os tartományban hagyta. A találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, mivel a kamatemelésre a korábbi elemzések csak 32%-os esélyt jósoltak.

09.21.

Délmagyarország Online

 

7 tipp, hogyan spóroljon vállalkozása költségein

Az üzleti tevékenység során rengeteg költség terheli a kis- és középvállalkozásokat, így nem könnyű a talpon maradás, a hosszú távon sikeres működés. A külföldi utalások és a devizaváltás nyomán felmerülő költségek csökkentéséhez és a hatékonyság növeléséhez az AKCENTA CZ, Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye adott tippeket.

09.19.

Magyar Idők online

 

Megtolta a forint értékét az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elhalasztotta a piacok által várt kamatemelést, ettől a tegnapi kereskedésben nagyot erősödött a forint.

09.18.

Magyar Idők

 

Megtolta a forint értékét az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elhalasztotta a piacok által várt kamatemelést, ettől a tegnapi kereskedésben nagyot erősödött a forint.

 

RozbalitZabalit

2015. augusztus

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

08.12.

Napi Gazdaság

 

A forint is gyengült a kínai jegybank legújabb húzása miatt

A gazdasági növekedés miatt aggódó kínai döntéshozók meglepetésszerűen leértékelték a jüant, ezzel is támogatva az ázsiai gazdaság hanyatlani látszó versenyképességét. A jegybanki lépés aggasztó, a piacok kedvezőtlenül reagáltak.

08.12.

Napi Gazdaság Online

 

A forint is gyengült a kínai jegybank legújabb húzása miatt

A gazdasági növekedés miatt aggódó kínai döntéshozók meglepetésszerűen leértékelték a jüant, ezzel is támogatva az ázsiai gazdaság hanyatlani látszó versenyképességét. A jegybanki lépés aggasztó, a piacok kedvezőtlenül reagáltak.

RozbalitZabalit

2015. július

Dátum

Médium

Cím

Betekintő

07.30.

Gazdasági Rádió

 

Vajányi László interjú

 

07.30.

Gazdasági Rádió

 

Vajányi László interjú

 

07.29.

news4business

Ferling PR & Communications: Hazai ügynökséggel dolgozik a cseh devizakereskedő

Európa egyik meghatározó pénzügyi intézményének, a deviza ügyletekkel és átutalásokkal foglalkozó AKCENTA CZ-nek magyarországi piacra lépését és kommunikációját segíti a FERLING.

07.28.

Social Branding

 

Hazai ügynökséggel dolgozik a cseh cég

Európa egyik meghatározó pénzügyi intézményének, a deviza ügyletekkel és átutalásokkal foglalkozó AKCENTA CZ-nek magyarországi piacra lépését és kommunikációját segíti a FERLING.

07.28.

Brandtrend

 

Hazai ügynökséggel dolgozik a cseh cég

Európa egyik meghatározó pénzügyi intézményének, a deviza ügyletekkel és átutalásokkal foglalkozó AKCENTA CZ-nek magyarországi piacra lépését és kommunikációját segíti a FERLING. Az ügynökség a cseh cég hazai ismertségének növeléséért és PR-tevékenységéért felel.

07.28.

Médiapiac.com

 

Hazai ügynökséggel dolgozik a cseh devizakereskedő

A devizaügyletekkel és -átutalásokkal foglalkozó AKCENTA CZ magyarországi piacra lépését és kommunikációját a FERLING segíti.

07.28.

Marketinginfo

 

A Ferlinggel dolgozik a cseh devizakereskedő

Európa egyik meghatározó pénzügyi intézményének, a deviza ügyletekkel és átutalásokkal foglalkozó Akcenta CZ-nek magyarországi piacra lépését és kommunikációját segíti a Ferling.

07.28.

Marketing_Media online

 

Új megbízást kapott a Ferling

Európa egyik meghatározó pénzügyi intézményének, a deviza ügyletekkel és átutalásokkal foglalkozó AKCENTA CZ-nek magyarországi piacra lépését és kommunikációját segíti a FERLING. Az ügynökség a cseh cég hazai ismertségének növeléséért és PR-tevékenységéért felel.

07.27.

Kreatív Online

 

Hazai ügynökséggel dolgozik a cseh devizakereskedő

Az Akcenta CZ kommunikációját a Ferling segíti.

Szeretne többet megtudni a szolgáltatásainkról és termékeinkről?
AKCENTA CZ
a legnagyobb fizetési intézmény
Közép-Európában
Szeretnék ügyfél lenni
51.000
ügyféllel
25
több mint
év tapasztalat