Akcenta top

Az MNB lazított, de nem akárhogyan! Megbolygatták a bankközi piacot a legutóbbi ülés eredményei

Az MNB lazított, de nem akárhogyan! Megbolygatták a bankközi piacot a legutóbbi ülés eredményei

Az MNB lazított, de nem akárhogyan!

Megbolygatták a bankközi piacot a legutóbbi ülés eredményei

 

Az októberben elhelyezett betétek összege meghaladta a 750 milliárd forintot.  Ebből hozzávetőlegesen 600 milliárd forint feltehetően a bankközi piacon került elhelyezésre. Ehhez az összeghez év végén nagy valószínűséggel hozzáadódnak az elmúlt két hónapban lezajlott tenderekből fennmaradt összegek. Ennek alapján azt várjuk, hogy a forint piaci helyzete az elkövetkezendő hónapokban negatív irányba fog változni, mivel a bankközi kamatok – BUBOR (különösen a rövidtávúak) - illetve a magyar állampapírok által kínált hozamok csökkeni fognak.

Az MNB októberi ülése egy viszonylag meglepő változást hozott. Bár a bank kamatpolitikája változatlan (tehát a fő hitelkamat 0,9%, a betéti kamatláb -0,5%, a kamatfolyosó felső széle pedig 1,05%), a nem szokványos befektetési eszközök terén jelentős változás történt. A három hónapos betéti eszközöket a felére redukálták, és a jegybank is úgy döntött, hogy csökkenti a kötelező tartalék arányát 2%-ról 1%-ra.

Mindez idén júliusban kezdődött, amikor a jegybank bejelentette, hogy korlátozzák a kereskedelmi bankokat azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben vehetik igénybe a jegybank 3 hónapos betéti eszközeit. Augusztus óta azonban heti szintűről havira csökkent ezen aukciók gyakorisága, az október-decemberi periódusra pedig egy 900 milliós határt vezettek be, ami havi 300 millió forintot jelent. November első keddjén az MNB bejelentésével jelentősen megbolygatta a bankközi piac likviditását, miszerint a betétek összmennyisége nem haladhatja meg a 150 milliárd forintot.  

Miért hozott a jegybank ilyen erőteljes intézkedéseket legutóbbi ülésén? Az MNB egyik közvetett célja az, hogy a piaci kamatok csökkenjenek, amennyire csak lehetséges, hogy így ösztönözze a vállalkozásokat és a háztartásokat, ezzel támogatva a 3%-os inflációs cél elérését. A legutóbbi ülésen a jegybank mégis megnövelte az overnight (O/N) kamatokat, a hosszúlejáratú BUBOR kamatok pedig csak kismértékben csökkentek. A bankközi piac csekély reakciója valószínűleg a másik oka annak, hogy az MNB a monetáris politikáját tovább lazítja. Ha a Bank továbbra is arra a következtetésre jut, hogy a monetáris politikát még tovább kell lazítani, azt feltételezhetően a hagyományosnak mondható kamatmechanizmusokkal teszi majd.  

 
 
 

AKCENTA CZ

Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, amely 19 éves tapasztalatának köszönhetően 27 000 elégedett vállalatnak nyújtja nemzetközi piacokon átívelő pénzügyi szolgáltatásait. A cseh és a magyar piacokon kívül jelen van Franciaországban, Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában is. A vállalat elsősorban a devizaváltásra, a külföldi átutalásokra és az árfolyamkockázatok biztosítására specializálódott. Ajánlataikban minden sztenderd pénznem és több mint 120 egzotikus deviza is megtalálható, éves szinten több mint 150 ezer pénzügyi tranzakciót bonyolítanak. Az AKCENTA CZ a Cseh Nemzeti Bank által bejegyzett és felügyelt pénzügyi intézet, amelynek ellenőrzését a helyi Nemzeti Bankok végzik. Az AKCENTA CZ hazai tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank felügyeli. 
 
 
 
 
AKCENTA CZ
a legnagyobb fizetési intézmény
Közép-Európában
Szeretnék ügyfél lenni
51.000
ügyféllel
25
több mint
év tapasztalat