Akcenta top

Heti piaci elemzés 2022.08.22. – 2022.08.26.

Heti piaci elemzés 2022.08.22. – 2022.08.26.
  • Ismét a paritásig erősödött a dollár az euróval szemben, júliussal ellentétben viszont most úgy tűnik, hogy ott is tud maradni. A szakemberek nagy része szerint hosszútávon is az amerikai devizának „áll a zászló”, van olyan elemző, aki a 0,75-0,8-as jegyzést is elképzelhetőnek tartja.
  • A magas infláció arra kényszeríti az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet, hogy folytassa a kamatemelést, de a szeptemberi emelés mértékét egyelőre nehéz megjósolni az adatok hiánya miatt.
  • Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön második becslésként azt közölte, hogy a GDP 0,6 százalék évesített ütemben csökkent a június végével záródott három hónapban, miután az előző három hónapban a gazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal esett. Technikai recessziónak számít, ha a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodik.
  • A UBS Group AG közgazdászai szerint az euróövezet már enyhe recesszióba került, amelyet az energiaárak emelkedése váltott ki, és amely az év végéig tart. A 19 ország gazdasága a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal, a negyedikben pedig 0,2 százalékkal zsugorodik majd - prognosztizálták az elemzők csütörtökön az ügyfelek számára készített jelentésükben
Szeretne többet megtudni a szolgáltatásainkról és termékeinkről?
AKCENTA CZ
a legnagyobb fizetési intézmény
Közép-Európában
Szeretnék ügyfél lenni
51.000
ügyféllel
25
több mint
év tapasztalat