2016. május 25.
Sikeresen alakult a 2015-ӧs év a devizaváltásra specializálódott AKCENTA CZ számára, amely elsősorban kis- és középvállalatoknak nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. A cég vezető pozíciót foglal el a nem banki, közép-európai devizapiaci kereskedők között, és forgalma dinamikusan növekszik. Ezt mutatja az is, hogy több mint 26 millió korona (közel 304 millió forint) haszonnal zárta az évet az AKCENTA CZ, nemzetközi forgalma pedig közel egy milliárd forint volt.
Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb devizautalási szolgáltatója, amely exportőrök és importőrök számára egyaránt kínálja kedvezményes szolgáltatásait, devizatranzakcióit. A nem banki szektorban meghatározó résztvevője a devizapiaci kereskedésnek, jelentősége évről évre nő. Ezt mutatja az is, hogy évente közel 147 ezer tranzakciót bonyolítanak, ami több mint tizenkétszerese az előző évek üzletkötéseinek. A 2015-ös évben a vállalat adózás utáni eredménye 26,4 millió korona (kb.308 millió Ft) volt, ami bőven felülmúlta a várakozásokat. Ez a növekedés a cég szerint annak köszönhető, hogy több figyelmet fordítottak az új piacok akvizíciójára, továbbá belső információs rendszereik fejlesztésére.
Az AKCENTA CZ fellendülése nem csak pénzben mérhető, a meglévő és az új ügyfelek bizalma egyaránt a cég stabil piaci pozícióját erősítik. Az elrendezett ügyleteik száma éves viszonylatban a kétszeresére emelkedett, megközelítőleg 355 ezer megbízást teljesítettek, ügyfeleinek száma pedig 10%-kal gyarapodott. Több mint 27 ezer ügyfelük körében egyre népszerűbbek azok a termékek, amelyek az árfolyamok biztosítására szolgálnak (pl. határidős ügyletek), ezen szolgáltatások mennyisége szintén megduplázódott egy év leforgása alatt.
Az AKCENTA CZ igazgatója, Milan Cerman, a sikert több tényezőnek tulajdonítja: „Az elvárásokat meghaladva, kiváló eredményeket értünk el 2015-ben, annak ellenére, hogy a Cseh Nemzeti Bank intervenciója nagyon alacsony volatilitást eredményezett a kulcsfontosságú EUR/CZK devizapáron. Másrészt, a gazdasági fellendülésnek köszönhetően, amely több európai államban is elindult, megnövelte a kis- és középvállalkozások keresletét. Nemcsak a cseh piacon értünk el növekedést, hanem a többi európai piacon is, ahol jelen vagyunk, azaz Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában.“ Az igazgató végezetül hozzátette: „Folyamatosan lényeges összegeket fektetünk be külföldi piacokba, újítjuk belső rendszereinket és fejlesztjük termékeink, valamint szolgáltatásaink minőségét a további növekedés érdekében.“
Az AKCENTA CZ 2015-ben megnégyszerezte adózás utáni eredményét, amely 2014-ben 6,61 millió, egy évvel korábban 6,69 millió korona (kb. 77 és 78 millió Ft) volt.