Nem lépnek a központi bankok: még várat magára a monetáris politika szigorítása
Nem lépnek a központi bankok: még várat magára a monetáris politika szigorítása
A pénzügyi piacokat fókuszpontja jelenleg azon van, hogy milyen eltérések tapasztalhatóak a világ központi bankjainak monetáris politikához való hozzáállásában. Sok éven át a legtöbb központi bank monetáris politikája szokatlanul laza volt, a kamatlábak nulla körüli szinten alakultak, és olyan nem hagyományos eszközöket is bevetettek ennek támogatása érdekében, mint például a mennyiségi lazítás. Az amerikai és európai gazdaság bár lassan, de fokozatosan és viszonylag sikeresen vissza tudott térni a haladás útjára. Az amerikai Fed, illetve az angol BoE már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy 2016-ban szigorítani fogja a monetáris politika feltételeit, csupán az a kérdés, hogy mikor és milyen mértékben történik ez meg.
A rekord alacsony olajárak, a kínai gazdaság fenntarthatóságával és fejlődésével kapcsolatos félelmek és a magas bizonytalanság a pénzügyi piacokon egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a bankok átértékelték monetáris politikájuk tervezett szigorítását. A Fed már 2015-ben belekezdett kamatai emelésébe, mégpedig 0,0-0,25%-ról 0,25-0,5%-ra, továbbá erre az évre még négy ilyen ciklust határozott meg. A BoE-nél még erre a lépésre várni kell, ennek ellenére a nullás kamatok ideje már lassan lejár. A Fed-del és BoE-val ellentétben az Európai Központi Bank (EKB) egyértelműen a monetáris politika további lazítását tervezi.
Figyelembe véve a növekvő globális kockázatokat és a nagy ingadozásokat az áru- és pénzügyi piacokon, már csak kevesen gondolják úgy, hogy a Fed, vagy a BoE idén nagyobb változásokat eszközölne. Nagy-Britanniában viszonylag élénk eszmecserét folytatnak a Brexit-tel kapcsolatban, mivel a gazdasági növekedés elmarad a várakozásokhoz képest, és az infláció továbbra is a nullához közeli értéken marad. Ebben a helyzetben ésszerű a tartózkodó hozzáállás a monetáris politikával kapcsolatban. Azonban még az Egyesült Államokban sem jött el a megfelelő idő a monetáris feltételek szigorításához: a már említett kockázatok mellé a választásokkal kapcsolatos jelentős bizonytalanság is csatlakozik. Nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen lesz az amerikai gazdaság víziója az új elnök megválasztása után, a fiskális politika inkább expanzív lesz-e, vagy enyhén korlátozott. Az idei év tele van kérdésekkel.

Az AKCENTA CZ
Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, amely
19 éves tapasztalatának köszönhetően
27 000 elégedett vállalatnak nyújtja nemzetközi piacokon átívelő pénzügyi szolgáltatásait. A cseh és a magyar piacokon kívül jelen van Franciaországban, Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában is. A vállalat elsősorban a
devizaváltásra, a
külföldi átutalásokra és az
árfolyamkockázatok biztosítására specializálódott. Ajánlataikban
minden sztenderd pénznem és több mint
120 egzotikus deviza is megtalálható, éves szinten több mint 150 ezer pénzügyi tranzakciót bonyolítanak. Az AKCENTA CZ a Cseh Nemzeti Bank által
bejegyzett és felügyelt pénzügyi intézet, amelynek ellenőrzését a helyi Nemzeti Bankok végzik. Az AKCENTA CZ hazai tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank felügyeli.