Akcenta top

Néhány szó a deviza árfolyamokról

Ha a deviza árfolyamokról kell beszélnünk, akkor elsősorban érdemes néhány szót arra is fordítani, milyen okok alapján fordulnak az emberek a deviza felé. A számos okok közül két kiemelkedő ok lehet az, hogy az emberek szeretnék megosztani pénzüket a befektetési lehetőségek között, és nem csak bankbetétet, állampapírt, hanem devizát is választanak. Ebben az esetben olyan befektetésekről beszélünk, amikor a befektető hosszú távon tudja nélkülözni pénzét, a megosztással pedig a kockázatait igyekszik csökkenteni.

Második leggyakrabban előkerülő ok az, hogy később devizában szeretné a pénzét elkölteni a befektető, ez lehet akár külföldre település is.

Mindenekelőtt fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen várható elvek szerint változhatnak a deviza árfolyamok. Természetesen a deviza árfolyamok változásai között sok esetben előre nem prognosztizálható jelenség is lehet, mint például egy hirtelen politikai bejelentés, és nem utolsó sorban az országok egymás közötti gazdasági viszonya is hatással van a deviza árfolyamokra. A deviza árfolyamok elmozdulását pozitív vagy negatív irányba nagyban befolyásolja még a hazai fizetőeszköz iránti kereslet is.  Amennyiben a hazai fizetőeszköz felértékelődik, akkor az árfolyama is felértékelődik, és a deviza árfolyam a hazai fizetőeszközhöz képest csökken, ugyanez fordítva is igaz.

A deviza árfolyamok tekintetében is meghatározó a kereslet és kínálat jelensége, valamint a belgazdasági folyamatok is nagyban számítanak, és ide sorolhatjuk még az inflációt is.

Elmondhatjuk tehát, hogy a deviza árfolyamok előzetes áttekintése mindenképp javasolt, mielőtt bármilyen devizába szeretné pénzét fektetni, ehhez szakembereink örömmel állnak rendelkezésére, hogy áttekintsék Önnel a lehetőségeket.

Árfolyamaink
Megtakarítási számológép
Pénznem
Vétel
Eladás
Y M W D
EUR
EUR
378.43
383.37
USD
USD
352.04
356.05
CZK
CZK
15.5360
15.6976
GBP
GBP
440.32
448.49
PLN
PLN
87.0173
88.6221
CHF
CHF
399.7990
404.5070
RON
RON
76.4478
76.8544
További árfolyamok
Vétel/Eladás - az az árfolyam, melyért megvásároljuk Öntől / eladjuk Önnek a fizetőeszközt.
A kijelzett értékek csakis tájékoztató jellegűek, az aktuális árfolyam ügyében kérjük, hívja a 0680 102 436-ös, helyi tarifával hívható telefonszámot!
Az aktuális árfolyamokat bármikor megnézheti az OnlineBanking-en.
Akarok
arrow-language-down
Az euróátutalásokat csak 50 000 Euró összegig lehet végrehajtani. Kérjük válasszon más fizetési módot.
Árfolyam
{{verbType(type)}}
Költségek
Összesen
{{kurzAkcenta | formatRate:currency1:currency2}}
{{kurzAkcenta*amount | formatMena}}{{currency2}}
{{poplatekAkcenta | formatMena}}{{mainCurrency}}
{{celkemAkcenta | formatMena}}{{mainCurrency}}
Árfolyam
{{verbType(type)}}
Költségek
Összesen
{{banks[compareBank]}}
{{kurzBanka | formatRate:currency1:currency2}}
{{kurzBanka*amount | formatMena}}{{currency2}}
{{poplatekBanka | formatMena}}{{mainCurrency}}
{{celkemBanka | formatMena}}{{mainCurrency}}
Megtakarítás
{{usetriteZakladni | formatMena}}{{currency2}}
Megtakarítás
{{usetriteKurz+usetritePoplatky | formatMena}}{{mainCurrency}}
Erre a pénznem-kombinációra nem rendelkezünk átváltási árfolyammal.
{{banks[compareBank]}} bank árfolyama nem aktuális. Válasszon kérem más bankot.
Jobb feltételek
Megtakarítási kalkulátorunk kiszámítja Önnek a devizák körülbelüli árát. A kapott árfolyam csak tájékoztató jellegű.
Az átváltási árfolyam egyéni értékéért, kérem, hívja a 0680 102 436-ös, helyi tarifával hívható telefonszámunkat.
Szeretne többet megtudni a szolgáltatásainkról és termékeinkről?
AKCENTA CZ
a legnagyobb fizetési intézmény
Közép-Európában
Szeretnék ügyfél lenni
51.000
ügyféllel
25
több mint
év tapasztalat