Heti piaci elemzés 2023.05.29. – 2023.06.02.
2023.6.2
- Az amerikai feldolgozóipar májusban már a hetedik egymást követő hónapban zsugorodott, mivel az új megrendelések tovább zuhantak a magasabb kamatlábak közepette, de a gyárak kilenchavi csúcsra emelték a foglalkoztatottságot.
- Az első negyedéves gyarapodási adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.
- A horvát gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,6 százalékos volt az éves növekedés, az előző negyedévhez képest pedig 1,4 százalékkal bővült a horvát GDP - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS).
- Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.
Heti piaci elemzés 2023.05.22. – 2023.05.26.
2023.5.26
- Február és április között csaknem 4,7 millió volt a foglalkoztatottak száma, ami néhány ezer fős növekedést jelent az előző hónapokhoz képest. Mindeközben 197 ezer munkanélkülit számlált a KSH, majdnem pontosan annyit, mint a megelőző hónapokban.
- Az első negyedévben az amerikai gazdaság évesített negyedéves mércével mérve 1,3%-kal nőtt, ami valamivel nagyobb, mint az előzetes becslésben közölt 1,1%-os növekedés.
- A második becslésben lefelé módosították az idei első negyedéves német GDP-adatot, amely így az első becslésben közölt stagnálás helyett visszaesést mutatott. Mivel a tavalyi év negyedik negyedévében is visszaesett a gazdaság, Németország recesszióba került.
- A soha nem látott áprilisi költségvetési hiányszám (620 milliárd forint) mögött továbbra is aggasztó folyamatokat tudunk felfedezni, ez pedig a jelenleg már kvázi kész 2024-es büdzsére nézve nem túl jó. A kedvezőtlen idei költségvetési kép tehát nem változott: a rezsikiadások magasak, a kamatkiadások kezdenek elszállni, de ami igazán drámai, az a költségvetés áfabevételeinek alakulása.
Heti piaci elemzés 2023.05.15. – 2023.05.19.
2023.5.19
- A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy a termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a márciusi 6,7 százalékos éves emelkedés után. Áprilisra minimálisan kisebb, 4 százalékos éves termelői áremelkedést vártak elemzők.
- A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) értéke 0,1 százalékkal bővült az első negyedévben a tavalyi utolsó három hónappal összevetve.
- Márciusban a hazai ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az előző havitól. Ezzel folytatódott az ágazat gyenge teljesítménye: az egy évvel ezelőtti szinthez képest 9,8%-os a visszaesés.
- Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy az áprilisi forgalom 0,4 százalékkal nőtt márciussal összevetve, amikor 0,7 százalékos zsugorodást jegyeztek fel. A szakértők várakozásainak átlagában nagyobb, 0,8 százalékos forgalomnövekedés szerepelt áprilisra.
Heti piaci elemzés 2023.05.08. – 2023.05.12.
2023.5.12
- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.
- Kínában a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke áprilisban 0,1 százalékra csökkent az előző havi 0,7 százalékról. Elemzők 0,4 százalékos inflációt vártak áprilisra. Ez az adat a legalacsonyabb a 2021. februári defláció óta.
- Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Bureau of Labor Statistics csütörtökön azt közölte, hogy áprilisban 0,2 százalékkal emelkedett a termelőiár-index szezonális kiigazítással a márciusban regisztrált 0,4 százalékos csökkenés után. A piacok 0,3 százalékos havi növekedést vártak áprilisra.
- A márciusi 5 százalékról 4,9 százalékra csökkent az amerikai infláció, ami minimális meglepetést okozott, hiszen az elemzők stagnálást vártak előzetesen. Ahhoz azonban valószínűleg kevés lesz az adat, hogy érdemben átírja a Fed kamatemelési forgatókönyveit.
Heti piaci elemzés 2023.05.01. – 2023.05.05.
2023.5.5
- Az euróövezet termelői árai márciusban 1,6 százalékkal csökkentek februárhoz képest, amikor 0,4 százalékos csökkenést jegyeztek fel januárral összevetve. A termelői árcsökkenést elsősorban az energiaárak 4,8 százalékos esése váltotta ki a februári 1,6 százalék alábbhagyás után.
- Kiemelt figyelemmel várta a Fed szerdai kamatdöntését a piac, ahol végül a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot emelt a jegybank. A kezdeti reakció dollárgyengülés volt, viszont a részvénypiacokon már bizonytalanabb mozgások látszottak, hiszen a közlemény üzenetei nem voltak teljesen egyértelműek.
- Az EKB csütörtökön tette közzé kamatdöntéséről szóló jelentését, amelyből kiderült, hogy a jegybank 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot a legutóbbi 50 bázispontos döntés után, azaz lassítottak a kamatemelési tempón.
- Az eddig vázolt 2,5%-ról 2,9%-ra megemelte a kormány a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiánycélt, sőt a 2025-re tervezett 1,5%-os deficitcélt is megemelte 1,9%-ra – derült ki a kedden közzétett, Brüsszelbe elküldött magyar konvergenciaprogramból.
Heti piaci elemzés 2023.04.24. – 2023.04.28.
2023.4.28
- A várakozásoknak megfelelően teljesített a francia gazdaság az első negyedévben, a tavalyi utolsó negyedévhez képest 0,2%-os volt az emelkedés, a Reuters által megkérdezett elemzők pont ekkora gyarapodást vártak.
- Spanyolországban is közzétették a GDP- és inflációs adatot. A spanyol gazdaság jó erőben van, fél százalékos volt a növekedés az előző negyedévhez képest az idei első negyedévben, azaz gyorsult az előző negyedéves 0,2%-ról, és felülmúlta a várakozásokat is.
- Az amerikai GDP évesített negyedéves mértékben 1,1%-kal nőtt az első negyedévben idén, ami jócskán elmarad az elemzők által várt 2%-os növekedéstől, és ütemes lassulást jelent az előző negyedévhez képest, amikor még 2,6%-kal nőtt a gazdaság évesített negyedéves szinten. Azaz a negyedéves bázisú növekedés nagyjából 0,3% volt az USA-ban.
- A kelet-közép-európai régióban egyetlenként a magyar gazdaság teljesítménye eshet vissza 2023-ban – derül ki a bécsi gazdasági kutatóintézet (WIIW) szerdán megjelent friss elemzéséből. A kutatóintézet szerint nem csak a gazdaság teljesítménye ad okot pesszimizmusra, a költségvetés helyzete is problémás, az uniós források sorsa pedig továbbra is bizonytalan, ami a hitelminősítőket is további negatív lépésekre ösztönözheti.
Heti piaci elemzés 2023.04.17. – 2023.04.21.
2023.4.21
- A Destatis csütörtöki jelentése alapján a német termelői árak az egy évvel korábbit 7,5 százalékkal haladták meg a februári 15,8 százalékos éves emelkedés után. Márciusra 9,8 százalékos éves áremelkedést vártak a szakértők.
- Az idei év elejére évtizedes mélypontra, a korábbi szintek nagyjából felére esett vissza a lakásvásárlások száma Magyarországon. Bár márciusban már érezhető volt egy kisebb élénkülés, a korábbi eladásokhoz képest még mindig sokkal alacsonyabb a kereslet
- A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak a múlt hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
- Az első negyedévben a kínai bruttó hazai termék (GDP) 4,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Nemzeti Statisztikai Hivatal kedden közzétett adataiból. Ez gyorsabb, mint az előző negyedévben mért 2,9%-os növekedés és felülmúlta az elemzők 4,0%-os bővülésre vonatkozó előrejelzéseit is.
Heti piaci elemzés 2023.04.10. – 2023.04.14.
2023.4.14
- Ismét lassult a nagykereskedelmi árak éves növekedése Amerikában, 4,9%-ról 2,7%-ra csökkent, ami 2021 januárja óta a legalacsonyabb érték. Ez az elkövetkező hónapokban az infláció további enyhülésének jele lehet.
- Kedvező a hangulat a tőzsdéken. Az amerikai inflációs adatok közlése után szárnyalt a tengerentúli tőzsde, és Európában is kedvező hangulat a jellemző. A hét eleji lefordulást követően korrigált a magyar tőzsde.
- Nagymértékben lassult a nagykereskedelmi árak emelkedése márciusban Németországban. Míg februárban közel 8,9%-os növekedést mértek, márciusban 2%-kal nőttek az árak tavaly márciushoz képest. A Destatis csütörtökön közzétett adatai alapján az infláció is héthavi mélypontra, 7,4%-ra lassult a februári 8,7%-ról.
- Havi alapon 1,9%-kal nőtt itthon februárban az építőipar termelése, de éves szinten 11,8%-kal esett. Ezt tovább ronthatja, hogy egyelőre kénytelen magasan tartani a kamatokat az MNB, illetve az EU-pénzek érkezése körül is tartós bizonytalanság mutatkozik.
Heti piaci elemzés 2023.04.03. – 2023.04.06.
2023.4.6
- Februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 10,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól Magyarországon. Az előző hónaphoz képest 2%-os a visszaesés, tehát továbbra is érvényesül a magas infláció vásárlóerőt apasztó hatása a boltokban.
- Februárban az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 0,3%-kal meghaladta a januárit itthon. A kis mértékű javulás nem sokat javít a szektor gyenge évkezdetén, a teljesítmény 4,6%-kal marad el az egy évvel korábbitól.
- A német ipari termelés februárban a vártnál jelentősen nagyobb mértékben emelkedett. Az elemzők így is pesszimisták.
- A hivatalos adatok szerint tavaly ötödével nőtt a bankokkal és más pénzügyi intézményekkel szembeni fogyasztói panaszok száma Németországban, miközben a szabályozó hatóságok megfeszítve dolgoznak a pénzügyi szektorba vetett bizalom erősítésén