Akcenta top

Segíteni másoknak, ezt magától értetődőnek tartjuk

Az AKCENTA CZ társadalmi felelősségvállalása abból a meggyőződésből indul ki, hogy segíteni, támogatni és értékeket létrehozni a szociális és ökológiai területen egy sikeres társaság számára magától értetődő. Ezért vezet be az AKCENTA CZ olyan intézkedéseket, amelyek minimalizálják tevékenységének környezetre gyakorolt hatását. Az új terek rekonstrukciója során ezért használták a legmodernebb energiatakarékos és fenntartható technológiát. A társaság alkalmazottainak lehetőségük van a szelektív hulladékgyűjtésre is.
A szponzoráció és a civil társadalom támogatása terén az AKCENTA CZ mindenek előtt a hosszútávú együttműködésre összpontosít. Ezért támogatja már hosszú évek óta a TyfloCentrum Hradec Králové, o.p.s. közhasznú társaságot, amely a látássérülteknek nyújt segítséget. Ugyancsak partnere a Fogyatékosok Cseh Golf Szövetségének (CZDGA), amelynek több, mint 180, különféle fogyatékkal élő játékos a tagja. A karácsonyi ajándékok és az újévi szerencsekívánságok elkészítése során az AKCENTA CZ együttműködik a védett műhelyekkel is. Ezen tevékenységek támogatásába a szélesebb nyilvánosságot is bekapcsolja karitatív színielőadások szervezésével, ilyen például a Négy egyezség Jaromír Dušektől, amely a Hradec Králové-i Klicpera Színházban a mindig teltházas előadások közé tartozott.
TyfloCentrum Hradec Králové, o.p.s.
Česká golfová asociace hendikepovaných (CZDGA)
Čtyři dohody Jaromíra Duška (1)
Čtyři dohody Jaromíra Duška (2)
Az AKCENTA CZ szponzorációja a sport területén mindenekelőtt kisebb sporteseményekre irányul. Kivételt képez a már hagyományos partnerség a tekintélyes Lady Abrahams Trophy golfversennyel, amely a cseh golfszezon hivatalos nyitórendezvénye. A további támogatott sportesemények közé tartozik többek között az inkább helyi irányultságú, de a helyi közösségekre annál nagyobb hatással bíró Félmaraton Brniště községben, a CZECHMAN Triatlon és a részvétel a Run For Help karitatív futáson Poděbradyban.
Lady Abrahams Trophy
CZECHMAN Triatlon
Brnišský půlmaraton
AKCENTA CZ
a legnagyobb fizetési intézmény
Közép-Európában
Szeretnék ügyfél lenni
29.000
ügyféllel
20
év tapasztalattal
Jelen weboldal használatával Ön jóváhagyja a sütik tárolását és használatát. További információkért lásd. Személyi adatok védelme.